A dumagép nyerte a lila kendőt! Videóval!

A Dumagép szerezte meg a lila kendőt, ezzel pedig elkerülte a következő Párbajt, amin mindkettejük szerint Attilával került volna szembe.

Az első Kinga nélküli reggelen Valentin-napi üzeneteket küldhettek a Villalakók a külvilágnak. Fecó volt az egyetlen, aki tényleg a szerelmének üzenhetett, a Villa Dumagépe azt mondta, hogy Angéla az élete értelme, akiért bármit megtenne és még énekelt is egyet feleségének.

Seherezádé és Vera is családjának üzent, mert számukra most ők jelentik az igazi és egyetlen szeretetforrást, még ha ez nem is olyan, mint a szerelmeseké.

Csaba szívében sokaknak akad hely, hiszen a Helyes pasi elmondása szerint minden 17 és 26 éves kor közötti lányt szeret. Rajtuk kívül viszont három igazi szerelme van, a gitárjai, amiket alig vár, hogy jól megfogdoshasson.
Attila leendő szerelmének üzent, akit még nem is ismer, de ezúton is biztosította ismeretlen jövendőbelijét, hogy mindig gondoskodni fog róla, vadászik is, ha kell, hogy az erdőben álló faházukban jókat ehessenek is a rengeteg szex mellett.

Az Arénának talán minden eddiginél nagyobb jelentősége volt a ValóVilág5 történetében. Nem kaptak nehéz feladatot a Villalakók, csak egy habszivacs rudat kellett megtartaniuk karukkal. A legkitartóbbnak Fecó bizonyult, így ő szerezte meg a lila kendőt. Az új helyzettel természetesen rögtön elindult a találgatás is a következő Párbajjal kapcsolatban. Csaba arra kérte meg Fecót, hogy döntetlen esetén mindenképpen Attilára tegye a zöld kendőt, eközben Attila pedig komplett tervrajzot készített a Kiválasztás lehetséges kimeneteleiről.

A játékosok egy tábla segítségével elmondhatták társaiknak, hogy kit várnak a Fináléba, és ki lesz szerintük az a kettő, aki kiesik még a végső összecsapás előtt. Meglepetésre a legtöbben Seherezádét tartották potenciális finalistának, de persze ez a feladat sem zajlódhatott le veszekedés nélkül, Vera szerint Csaba állandóan változtatja az álláspontját, általában olyan irányban, hogy az neki kedvező legyen.

Fecó meghívhatta vacsorára egy lakótársát, akivel tisztázni valója volt. A Dumagép Attilát választotta, akivel megbeszélték, hogy igazából nekik kellene Párbajozniuk, az Összeférhetetlen srác viccesen le is szidta vacsorapartnerét, hogy miért szerezte meg a védettséget.

Ezen a héten minden nap más játékos kap lehetőséget, hogy egy szívéhez közelálló sztárvendég látogassa meg őket. Fecó vendége Bangó Margit és unokája volt. A cigányzene koronázatlan királynője előbb megtanított egy hamisíthatatlan roma dalt a Villalakóknak, majd unokája vette kezelésbe az ekkora már jelmezbe öltözött játékosokat, hogy megfelelő tánclépéseket is tanítson a versenyzőknek. A végeredményt mindenki élvezte, kiváltképp Csaba, aki a Szombat esti láz hét után újra tanúbizonyságot tett lélegzetelállító, és megmagyarázhatatlan mozgáskultúrájáról.

Forrás: