Stresszkezelés a munkahelyen – Vagyis mi a
kiegyensúlyozott élet titka?

Számos modernkori panasz és testi tünet mögött húzódik meg a magas stressz-szint, amely a mai ember számára az egyik legfőbb nehézség. Sokszor nem is sejtjük, hogy a túlzott napi szorongás a kiváltó oka például a fejfájásnak, a súllyal, a vérnyomással kapcsolatos gondoknak, vagy épp a
memóriaproblémáknak. Nézzük, miképpen kezelhetjük, ha eluralkodnak rajtunk ezek a kellemetlen érzések. (x)

Stressz a hétköznapokban

A stressz fogalma magában rejti a hétköznapi aktuális szorongásokat, illetve a hosszan tartó lelki és mentális vívódást. A stressz persze lehet pozitív és motiválhat – akár egy kihívást jelentő feladat kapcsán –, de míg ez sikerélményhez és elégedettséghez vezet, a negatív stressz rossz közérzetet és testi tüneteket eredményez. A munkahelyen általában a feladatok túlzott mennyisége, a nem megfelelő vezetői hozzáállás, vagy az információk hiánya ad okot a szorongásra. A stressz-szintünket emelheti, ha nem kompetens kollégával kell együtt dolgoznunk, vagy épp nagy felelősséggel járó feladatot kapunk. A munkahelyi stressz az egész életünkre kihat, hiszen a napjaink nagy részét ott töltjük. A szorongás pedig nemcsak az aktuális állapotra nézve romboló, de az élet más területeire, szociális kapcsolatainkra is negatívan hathat az ebből fakadó kiégettség, túlhajszoltság-érzés.

stressz

Kiegyensúlyozottan a munkahelyen

A következő lépéseket követve nemcsak a munkahelyünkön, hanem általánosságban véve a mindennapjainban is kevesebb lehet az aggodalmaskodás, a szorongás – ezek a területek ugyanis szorosan összefüggnek egymással. Nézzük, mit tudunk tenni!

Konkrét lépések

Természetesen, ha a munkahelyünkön egy állandó, konkrét probléma áll fenn, amely nagyban erősíti a folyamatos szorongást, első lépésként fontos végiggondolni, mit tehetünk a kiváltó ok megszüntetéséért. Van lehetőségünk pozitívabb irányba terelni az adott nehézséget? Miképpen és kinek tudjuk jól kommunikálni a helyzetet? Amennyiben nehézséget okoz kiállni magunkért, vagy megfogalmazni magunk számára, mit is szeretnénk, bátran kérjük szakember segítségét. 

Emellett azonban a konkrét döntések és változások mellett a hétköznapokba beemelt tudatossággal is
támogathatjuk azt, hogy ne engedjünk túl nagy teret a stressznek az életünkben. Nézzük, milyen tényezők segíthetnek ebben!

Táplálkozás

Talán meglepő, de a tudatos táplálkozás nem csupán testi, hanem lelki egészségünk támogatója is. Számos ételben találunk ugyanis stresszcsökkentést segítő összetevőket. Ilyenek például a magas kálium- és C-vitamin- tartalmú gyümölcsök és zöldségek, mint a banán vagy a paprika.

Stressz-szintünket kordában tarthatjuk a rendszeres és elegendő mennyiségű folyadékfogyasztással, ebben pedig társunk lehet nemcsak a víz, de a zöld tea vagy a citromfű tea is. A tojás vagy éppen a pulykahús olyan fehérjékben gazdag ételek, amelyek egyes összetevői – a kolin és a szerotonin – támogatják a szervezetet a hangulatszabályozásban. Emellett a hasznos, azaz a telítetlen és többszörösen telítetlen zsírokat felvonultató ételek is jó barátaink, így az olajos magvak, a halak vagy az olívaolaj is.

Étrendkiegészítők, vitaminok

Az immunrendszerünk védelme a lelkünk védelme is, hiszen a magas stressz-szint a test legyengülését is eredményezheti, ezáltal sokkal többet lehetünk betegek. Éppen ezért a D- és C-vitamin pótlása elengedhetetlen a jó közérzet fenntartásához, de a kálium, a magnézium és az omega-3 fogyasztása is támogatja a stressz csökkentését.

A hosszan tartó stressz könnyen depresszióhoz vezethet: amennyiben ettől tartunk, de nem szeretnénk
antidepresszánsokkal élni, kipróbálhatjuk a legjobb CBD-olajok jótékony hatásait is, hiszen ezek gyors és
természetes segítséget nyújtanak. A kannabidiol összetevő ugyanis nem a szerotonintermelést segíti, hanem a már meglévő szerotonin felhasználását ösztönzi a szervezetben. Éppen ezért a tudatos táplálkozással együtt igazán hatékony lehet.

Megfelelő mennyiségű alvás

Amennyiben az agy nem tudja magát kipihenni, az magasabb stressz-szinthez vezet, majd elindítja az ördögi kört: az egyre több stressz okán egyre nehezebben alszunk el, a szervezetünk pedig képtelen lesz regenerálódni. A hosszan fennálló kevés alvás növeli a szívroham, a stroke kockázatát. Az összes szükséges vitamin, a megfelelő táplálkozás, a legjobb CBD-olaj sem pótolja az alvás hiányát: ne pihenés helyett, hanem annak megsegítéségre használjuk ezeket.

A rendszeres sport

Amellett, hogy méregteleníti a testet, a pszichének is igazi menekülőutat biztosít a rendszeres mozgás: a séta, az edzés, a biciklizés vagy a túrázás nemcsak az izmainkat mozgatja meg, hanem a mentális felfrissülésben is hatalmas szerepet játszik. Mozgás közben az agy endorfint termel, ezzel hozzásegít a jó közérzethez, sőt az alvás minőségét is fokozza. Éppen ezért a stressz okozta inszomnia esetén is remek gyógyír a napi testmozgás beiktatása.

A megoldás a legapróbb részletekben rejlik

Testünk és pszichénk működése olyan erős kölcsönhatásban létezik, hogy egészségüket is együtt őrizhetjük meg. A megfelelő táplálkozás, a rendszeres mozgás, a természetes étrend-kiegészítők, valamint a vitaminok és ásványi anyagok pótlása tehát szervezetünk és lelki, valamint mentális állapotunk épségét egyaránt biztosítja. A negatív stressz a mai ember mindennapjainak kikerülhetetlen velejárója, azonban tudatossággal a minimálisra csökkenthető ennek mértéke és hatása. Ügyelünk az apró részletekre, hiszen ezek építik fel mindennapi jóllétünket, boldogságunkat!

Partner tartalom (x)

Forrás: Napidoktor.hu