„Két éve hullik a hajam – az elején még bizakodtam…”

15-24 év közötti nő vagyok. Két éve hullik a hajam a fejem hátsó részén. Először mindig kicsit kipihésedik a terület, majd ki is hullanak a hajszálak. Korábban még reménykedtem, mert az első tenyérnyi foltot később benőtte a haj, de mire az a rész rendbejött volna, közvetlen mellette jelentkezett egy másik folt, s ugyanaz a folyamat megismétlődött. Ez már nehezebben is pihésedett, s azóta a tarkóm bal részén is kialakult folt, ahol szintén nagyon gyatrán nő a haj.

Bár a hajhullás természetes dolog, átlagosan napi 100 kihullott hajszál tekinthető normálisnak. Gond akkor van, ha nem nő új tincs a kihullottak helyett, s elkezdenek megjelenni a foltok – jegyzi meg a szerkesztő. Örökletes tényezők befolyásolhatják a hajhullást, valamint a menopauza, de a fenti életkorban ez nem lehet ok.

Bizonyos betegségek azonban szerepet játszhatnak a hajhullásban. Gyakori, hogy pajzsmirigy- vagy anyagcsere problémákkal küzd a páciens és sok esetben nem is tud róla. A stressz, valamint nőgyógyászati gondok ugyancsak kiválthatják a hajszálak fokozott hullását, ahogyan az is, ha valamilyen gyulladás van a szervezetben – lehet ez fog- vagy ínygyulladás is. Jellemző még, ha az ember vitamin- és ásványi anyaghiánnyal küzd, gombás fertőzése van, amely a fejbőrre is kiterjed, de egyes esetekben a szedett gyógyszer mellékhatásaként is kialakulhat a hajhullás – jegyzi meg a szerkesztő.

Első lépésben tehát a fejbőr- és a haj vizsgálatakor azt kell kideríteni, mi lehet a hajhullás mögöttes oka. Amennyiben a páciensen ránézésre nem látható, mi lehet a baj – tehát sem fertőzésnek, sem gyulladásnak nem látni nyomát -, fontos kikérdezni őt, milyen panaszai vannak még, milyen változásra figyelt fel – mert így közelebb jut az orvos a pontos diagnózishoz. Lehetséges, hogy túlzásba vitte a diétát vagy egyéb, hasonló okból reagált a szervezete hajhullással.

A páciens hajszálait mikroszkóppal elemzik (ez az ún. trichogramm), illetve az orvos vérvizsgálatot javasolhat.

A kezelést ezt követően személyre szabottan döntik el, hiszen az nagymértékben függ attól, mi váltotta ki a hajhullást. Legtöbbször gyógyszeres kezelést alkalmaznak, de szükséges lehet bizonyos körülmények megváltoztatása is – például stresszcsökkentés, illetve hajkárosító beavatkozások, eszközök használatának kiküszöbölése is.

Forrás:

Miket használtam a megoldáshoz?

Egy válasz

  1. Tálos Imréné

    Kb 2 éve hullik a hajam az arcvonalban, ill. a homlok tájon megy hátrafele. Mindenütt hullott valamennyi. de az arc körül teljesen kihullott. Góckutatás és egyéb laborok. UH, RTG,gasztroenterológia, stb , minden negativ. Hova tovább. kihez forduljak?

Válaszolj