Stresszt és álmatlanságot is csökkent a sós vizes tartály

Mit szólna, ha az egészségének javítása érdekében befektetnék egy sötét, hangoktól is elzárt sós vizes tartályba?

Stresszmentes lebegés

A teljes nyugalmat és ingermentes környezetet biztosító flotation tartály történetéről már hallhattunk, most azonban használatának fajtáival fogunk megismerkedni. Az izolációs vagy flotációs tartály lényege, hogy a terápiás jelleggel benne tartózkodó embert elszigetelik a külvilág minden zajától és a fénytől is, ezzel biztosítva számára a teljes csendet és az érzékszervek nyugalmát.

Az 1954-ben feltalált tartálynak ma már igen modern változatai is vannak, a merülésnek pedig több típusa, melyek más-más célt szolgálnak. A páciens egy órát tölt a terápiás tartályban. Az első 40 percben tapasztalhat viszketést a test különböző részein.

Ez a jelenség a meditáció első szakaszaiból is ismerős lehet. Az utolsó húsz percben a béta-, vagy alfa agyhullámok théta hullámra váltanak át. Ezek jellemzően elalvás és újra felébredés előtt fordulnak elő. A flotation tartályban a théta állapot percekig tarthat anélkül, hogy az ember elveszítené az eszméletét.

Sokan a kiterjesztett théta állapotot a kreativitás-, a problémamegoldás vagy a gyors tanulás elérésére használják. Minél gyakrabban használja valaki a tankot, annál hosszabb lesz a théta idő. A gyógyfürdők gyakran kínálnak izolációs tartályokat a relaxációhoz.

Amerikai és svéd tanulmányok eredménye szerint, eredményes a fájdalom- és a stresszcsökkentésben is. A relaxált állapotban alacsonyabb a vérnyomás, a véráramlás viszont maximális. A merülés lehet passzív vagy aktív, a céltól függően.

A relaxációhoz az egyszerű tartályok is megfelelnek, hogy „tisztuljon az agy”, az aktív merülésnek azonban több különféle technikája is van. Végezhető a segítségükkel meditáció, mantrák, önhipnózis, és oktatási programokhoz is használhatók.

A flotációs kezelést kiegészítő kezelésekhez, és egyéb gyógyító módszerek mellett is alkalmazzák. Extrém esetekben akár tudat tágító szereket is használhatnak benne – LSD-t, ketamint vagy marihuánát -, 1964-ben maga a feltaláló, John C. Lilly is alkalmazott a tartályban LSD-t, amikor az még legálisnak számított, ez azonban nagyon veszélyes és ma már tiltott!

A flotációs terápia és hatásai

A flotation terápia lényege, hogy az ember meleg, sós vízbe merül a flotációs tartályban. John C. Lilly az emberi agyat és gondolkodást tesztelte feltalálásakor, azt tanulmányozta, milyen hatása van az érzékszervek kizárásának az agyra, s erre tökéletes volt az ingereket teljes mértékben kizáró tank.

Foto: napidoktor.hu

Már a korai, gyógyászati célból használt izolációs tartályokat is azért alkalmazták, hogy a relaxált állapottal számos problémát gyógyítsanak: stresszt, szorongást, fájdalmat, túlzott izzadást csillapítsanak, és megszüntessék az álmatlanságot.

A kereskedelemben is árusított tartályok az 1980-as években terjedtek el, s a flotációs terápia széles körben elérhetővé vált. Manapság számos wellness központban lehet használni. Az izolációs tartály kezdeti kísérletei az amerikai Ohio államban azt mutatták, hogy ez a szelíd gyógymód fejlesztette többek között a jazz zenészek kreativitását, növelte a vizsgák előtti koncentrációt, elősegítette a lövészek pontosabb célzását, és csökkentette a stresszt.

A svéd kutatók, a stressz- és a fájdalom csökkentés terén értek el jelentős eredményeket. A tartályban levő megfelelő hőmérséklet fontos, ahogyan a lebegő testtartása is – általában fekvő helyzetben van a tankban -, ez ugyanis segíti az izmok ellazulását.

A testtartás egy normális ágyban például nem állítható, a bőrre gyakorolt nyomás azonban a tartályban alacsonyabb, mint a vérnyomás, így a véráramlás folytatódik a bőr kapilláris ereiben. Nincs előírt testtartás, az ember mozdulatlan lehet órákon át.

A test természetes tartása és a lebegési pozíció megfelelő hőmérsékleten, kitágítja a vérereket, csökkenti a vérnyomást és maximalizálja a véráramlást. Az agyi aktivitás minimális. Ez az állapot, melyet úszó állapotnak is nevezhetünk, endorfinokat szabadít fel, csökkenti a fájdalmat, felgyorsítja a tejsav eltávolítást, s a nyirokrendszerben is nő az áramlás.

A stresszt azért enyhíti a terápia, mert csökkenti a kortizolszintet, mely a stressz kialakulásával összefüggésbe hozható. Igen gyors szelíd gyógymódnak számít. Még a terméketlenség gyógyítására is alkalmas, hiszen az számos nőnél, a stresszel áll kapcsolatban.

Az álmatlanságban szenvedőkön ugyancsak segít a tartály terápia. Az alvásra a stressz szintén rossz hatással van, de a megzavart alvás is súlyosbíthatja a stresszt. A terápia után azonban, az álmatlansággal küzdők természetes módon (altatók nélkül) is könnyen elalhatnak.

A flotation tartályban epsom sót, azaz magnézium-szulfátot használnak magas koncentrációban: ez segít az arcot a víz felett tartani, a víz sűrűségének emelésével. Az orr és a száj kinn van a vízből, hogy megfelelően lélegezhessen a páciens.

Régi módszer a jobb alvás eléréséhez a kellemes, meleg fürdő lefekvés előtt. Javítja a pihenést. De mikor a legjobb megfürdeni vagy lezuhanyozni? Egy új tanulmány kiderítette.

Jobb alvás: mikor célszerű ehhez a meleg fürdő?

Ez adja a terápia másodlagos hatását, a magnézium ugyanis bőrön keresztül felszívódik, és sok embernek van belőle hiánya. A szervezet természetes módon optimalizálja a magnézium-szintet, ezért „túladagolás” esélye nem áll fenn. Flotációs terapeuta egyébként külön nem létezik, de az illetőnek nyilván tudnia kell biztonságosan kezelni az izolációs tartályt. Ő általában ért a masszázshoz, a beszédterápiához és a hipnózishoz is.

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.