Mi az a skorbut?

A helytelen táplálkozás komoly hiánybetegségeket idézhet elő. Ezek közé tartozik a skorbut. Mit kell tudni róla?

Jellegzetes tünetei miatt a skorbut az ismert betegségek sorába tartozik, szerencsére azonban mára már csak elvétve, a fejletlenebb térségekben fordul elő. A hatékony megelőzésnek, a helyes táplálkozásnak és változatos étrendnek köszönhetően a vérszegénységgel, illetve súlyos C-vitamin hiánnyal járó betegségről már csak a korábbi feljegyzésekből, vagy a kalózos filmekben megszokott, beteg legénység ábrázatából tudunk.

Ennek ellenére, nem árt tisztában lenni vele, melyek azok a korai jelek, amik a skorbut kialakulására figyelmeztetnek. A súlyos C-vitamin hiány miatt kialakuló betegség a skorbut. A C-vitamin megfelelő mennyisége a szervezet számára kiemelkedően fontos.

Felfedezése magyar Nobel-díjas tudósunk, Szent-Györgyi Albert nevéhez kötődik. Érdekesség, hogy az emberen és a tengerimalacon kívül valamennyi emlős képes saját maga előállítani a C-vitamint, így az ebből kialakuló hiánybetegség őket nem fenyegeti.

A C-vitamin szerepe

A C-vitamin szükségletünket az egészséges táplálkozással könnyen kielégíthetjük, azonban, ha ez nem történik meg, a vitaminhiányt több módon jelzi a szervezet. Többek között fontos az immunrendszer ellenálló képességének megőrzéséhez, illetve ezzel összefüggésben a fehérjesejtek működéséhez.

citrom6

Emellett a kollagén szintézis feltétele, mely egyben befolyásolja a csontok felépítését, a fogak erősségét, a sebgyógyulást, illetve a vérképzést. Ezen túl számos más terület használja fel még a C-vitamint, melynek hiányában ezeken, a területeken mind jelentkeznek különböző tünetek.

Tünetek

A vitaminhiány miatt, már a betegség kialakulására figyelmeztető tünetekkel is számolni lehet: ilyenek az egyre gyakrabban jelentkező fáradékonyság, étvágytalanság, valamint az ezzel együtt jelentkező súlyvesztés és gyengeség.

Hosszabb ideig fennálló hiánynál már jelentkeznek a csontok és ízületek fájdalmai. Jól ismert tünete a skorbutnak a fogínyvérzés, gyenge, mozgó fogak, vagy azok hullása, illetve a bőr alatti bevérzések, melyek egyaránt észlelhetőek a szőrtüsző, csonthártya, valamint az ízületek környékén.

Ezek mellett a betegséget jelzi a sebgyógyulás lassabb folyamata, a bőrszárazság, súlyosabb esetben a pikkelysömör kialakulása.

bor37

Megelőzése

Az egészséges táplálkozással megakadályozható a C-vitamin hiányának kialakulása, mellyel együtt a skorbut is elkerülhető. A rendszeres, változatos étrend kialakításával számos formában pótolható a vitamin napi mennyisége.

Az életkor előrehaladtával a szervezetnek egyre nagyobb a napi C-vitamin szükséglete, illetve a terhes nők és szoptató anyák esetében még fontosabb a rendszeres vitaminpótlás, arra azonban ügyelni kell, hogy a vizelettel együtt gyorsan távozik a szervezetből a C-vitamin.

Kezelés

A hiány pótlásával gyorsan kezelhető a skorbut. Friss, nyers zöldségek, és gyümölcsök fogyasztása segíti a szervezet gyógyulását, azonban nem lehet eléggé kihangsúlyozni, hogy a kezelés helyett sokkal fontosabb a betegség megelőzése, tehát az egészséges, gyümölcsben és zöldségben gazdag táplálkozás!

Forrás: