Rántotta előtt fussunk

A reggeli előtti edzés hatékonyabban fogyaszt, és a vérzsírszintet is jobban csökkenti, mint a nap első étkezése utáni mozgás.

Jason Gill, a kutatás vezetője a The Daily Mail című brit lapnak elmondta, hogy azért a legjobb hatású a reggeli előtti edzés, mert éhgyomor esetén a szervezet kénytelen zsírraktáraiból szerezni az energiát.

“Amikor az emberek fogyásról beszélnek, valójában zsírvesztésről van szó” – mondta.

Az egyetem tíz férfival kísérletezett, mindegyiküket háromszor vendégelték meg reggelivel az egyetemen.

Az első reggelen csak enniük kellet, a másodikon evés előtt egy órán át élénk tempóban gyalogolni, a harmadikban pedig szintén így kutyagoltatták őket, ám már reggeli után.

tojás

A reggeli előtti gyaloglás 33 százalékkal több zsírt égetett el, mint a reggeli utáni.

Gill megjegyezte, hogy a gyaloglásnál erőteljesebben is nyugodtan lehet edzeni éhgyomorral, mert a szervezetnek elég tartaléka van másfél-két órás intenzív mozgáshoz.

Forrás: MTI