Sportolókat és irodistákat is veszélyeztet az izomrövidülés

Nemcsak sportolóknak, hanem az átlagembernek is tanácsos nyújtógyakorlatokat végezni, hiszen vannak olyan izomcsoportjaink, amelyek rossz testtartás, magas sarkú viselése miatt, a munkával együtt járó megterheléssel megrövidülhetnek.

A tenisz- és golfkönyök, vagy egy sarokfájdalom hátterében is izomfeszülés és izomrövidülés állhat.

Csak súlyos esetben van szükség műtétre, célszerűbb inkább megelőzni a bajt gyógytornásszal, vagy más fizioterápiás módszerrel.

Évtizedekkel ezelőtt a teniszkönyök kialakulására úgy tekintettek, amely egy úri passzióval, a teniszezéssel jár együtt. Mára azonban kiderült, ez az ortopédiai panasz épp úgy kialakulhat fizikai-, vagy irodai munkát végzőknél is, akik nagy megerőltetésnek teszik ki végtagjukat, vagy sokszor ismétlődő, a nyugalmi helyzettől eltérő mozgást végeznek karjukkal.  Ilyenkor az izom megfeszül, ellazulni azonban már nem tud, ez pedig krónikus feszességet alakít ki, hosszabb távon pedig izomletapadással járhat. A tenisz-, vagy ma már ugyancsak ismert golfkönyököt az alkari hajlító- és nyújtóizom rövidülése és feszessége okozza. A teniszkönyök esetében a könyök íncsoportjainak külső-, a golfkönyöknél a belső részét éri terhelés. A jelek könnyedén észrevehetőek, hiszen a könyökbe szúró, állandósuló fájdalom sugárzik, amelyet az izomcsoport eredésénél, a csontoknál kialakult gyulladás okoz.

teniszkonyok

“Mivel a bőr alatt az ínaknál és a csonthártyánál nem jó a vérellátás, tartóssá válhat a fájdalom, ezért minél előbb szükség van a terület rendszeres nyújtására, hogy az izomletapadást megakadályozzuk” – fogalmazott Dr. Moravcsik Bence Balázs, a Budapesti Mozgásszervi Magánrendelő ortopéd-traumatológusa. – “A Terrier-féle felszabadító lágyrész masszázst szoktam javasolni. A keringés javításával, az érintett terület két óránkénti speciális nyújtásával a szervezet elkezdi a saját energiáit mozgósítani, ezáltal pedig csökken az izomcsoportban a feszülés, és így a panaszok is.”

A nyújtógyakorlatok mellett megoldást jelenthet az ultrahangos kezelés, az elektro- és a lökéshullám terápia, vagy éppen egy kinesio tapasz felhelyezése, amely az érintett izom működésének helyreállítását segíti, leveszi ugyanis az adott csonthártyáról a terhelést.

mozgás_nyújtás

Ugyancsak az izmok rövidülése okozhat krónikus sarokfájdalmat, amely mögött a talp- és a vádliizomzat, illetve az Achilles-ín feszessége, majd rövidülése állhat. Ez elsősorban nőkre jellemző, akik gyakran viselnek magas sarkút. A haránt- és a hosszboltozat megsüllyed, a vádliizomzat lerövidül, és hiába vált lapos sarkúra, abban is fáj a sarka.

“Ebben az esetben fontos a talpizomzat masszírozása, illetve a vádli nyújtása. Ugyanazokat a fizioterápiás módszereket javaslom, mint a tenisz- és golfkönyök esetében. Sarokfájdalom esetében egyedileg kialakított talpbetétet is tanácsos készíttetni, amely korrigálja a láb statikai hibáit” – mondta a szakember.

A szakorvos szerint egyénileg változó, kinél, mennyi idő alatt javulnak a panaszok, hiszen ez függ az életkortól, a genetikai hajlamtól, a szövetek rugalmasságától. Ritkán szteroid injekció, súlyosabb esetben pedig csak a műtét segíthet, ilyenkor ínhosszabbító, vagy leválasztó operációt végeznek el.

Forrás: https://napidoktor.hu/index