Ezeket a betegségeket tudjuk megelőzni háton alvással

Mindenkinek megvan a maga kedvenc alváspozíciója. Van, aki hason, van, aki az oldalán fekve, és van, aki például magzatpózban érzi magát a legkényelmesebben, és persze olyanok is vannak, akik háton szeretnek aludni. Ez utóbbi többféle egészségügyi probléma megelőzésében is hasznos lehet.

Foto:123rf.com

 

Segít egyenesben tartani a gerincünket, csökkentheti az izomfeszülésből eredő fejfájást, enyhítheti a mellkasra nehezedő nyomást, illetve segíthet meggátolni, hogy az arcbőrünk meggyűrődjön, ha a hátunkon alszunk – írja a healthline.com . Egy 2019-ben készült kutatás pedig arra az eredményre jutott, hogy azoknak a felnőtteknek, akik háton vagy az oldalukon alszanak, ritkábban fáj a hátuk, mint azoknak, akik a hasukon.

A háton alvás bizonyos szempontból az állást utánozza, éppen ezért ilyenkor a gerincen kisebb a nyomás, illetve könnyebb megőrizni a gerinc természetes görbületét, főleg, ha megfelelő, azaz nem túlságosan magas párnát használunk. Egy 2017-es tanulmány szerint a hátfájás megakadályozására az a legjobb, ha a hátunkon, a kezeinket magunk mellé vagy a mellkasunkra helyezve alszunk.

A háton alvás abban is segíthet, hogy alvás közben mélyebben és egészségesebben tudjunk lélegezni, mivel ilyenkor jobban ellazul a rekeszizom. Ez több tanulmány szerint is segíthet csökkenteni a stresszt, javítani a kedélyünket illetve abban is segíthet, hogy kipihentebbek legyünk és jobban tudjunk koncentrálni. Egy 2018-as tanulmány szerint a mély, lassú, egyenletes légzés a melatonintermelődés serkentéséhez is hozzájárulhat.

alvás, ébredés

Foto:123rf.com

A bőrnek is nagyon jót tesz a háton alvás, mivel ilyenkor a párnák anyaga nem gyűri meg a arcbőrt, illetve nem kerülnek vissza azok a kórokozók a bőrre, amelyek a hajunkról, kezünkről, testünk egyéb részeiről kerültek rá. Emiatt kisebb a bőrirritáció, illetve a pattanások és mitesszerek kialakulásának kockázata. Emellett hosszú távon abban is segíthet, hogy a bőrünk később kezdjen ráncosodni és tovább megőrizze a rugalmasságát. Akinek reggelente duzzadtabb az arca, próbálja ki a háton alvást, mivel ha kicsit megemelt fejjel, hanyatt fekve alszunk, a folyadék kevésbé halmozódik fel az arcbőrben.

11 alvási trükk a világ minden tájáról

Forrás: Szívderítő


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.