Cukor és szív

Nagyszabású tanulmány a diabétesz elleni szer és a szívkockázat kapcsolatáról.

Negyedével növeli a szívelégtelenség és hatodával a halálozás kockázatát az Avandia elnevezésű, diabétesz elleni gyógyszer az eddigi legnagyobb tanulmány összegzése szerint – idézte pénteken a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.A teljes, eredeti tanulmány a The British Medical Journal című orvosi hetilap legfrissebb számában jelent meg.

A kutatásban 810 ezer ember adatait összesítve azt állapították meg, hogy az Avandia elnevezésű gyógyszert szedők 23 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek pangásos szívelégtelenségben és 14 százalékkal nagyobb eséllyel haltak meg miatta, mint a más típusú diabétesz elleni szert alkalmazó páciensek. A szívroham kockázata 16 százalékkal volt magasabb ugyanebben a körben.

Az elmúlt év szeptemberében az európai gyógyszerügyi hatóság, az EMA felfüggesztette a tíz éve a piacon lévő gyógyszer engedélyét arra hivatkozva, hogy az ártalmas hatásaira vonatkozó bizonyítékok meghaladják előnyeit. A most közzétett tanulmány is alátámasztja ezt a döntést.

cukorbetegseg46

Az elemzéshez 16 korábbi tanulmány adatait tekintették át, amelyekbe összesen 810 ezer pácienst vontak be. Közülük 429 ezren szedték az Avandiát, 381 ezren pedig egy másik diabétesz elleni szert, az Actost. A vizsgálatban résztvevők többsége 60 év felett volt. Az eredmények szerint az Avandia 100 ezer emberre vonatkoztatva 431 többlethalálozást okozhatott, valamint 170-nel több szívrohamot és 649-cel több szívelégtelenséget.

Mint Yoon Kong Loke kutatásvezető, a Kelet-Angliai Egyetem munkatársa elmondta, azt még nem tudják, hogy a szer szedésének abbahagyása miként hat a megemelkedett kockázatra, tartós-e a hatás.

Az Avandia gyártója, a brit GlaxoSmithKline (GSK) szóvivője a Telegraphnak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a metaelemzésbe össze nem hasonlítható tanulmányokat vontak be a szerzők. "A GSK kiáll amellett, hogy az Avandia megfelelően alkalmazva biztonságos és hatékony" – tette hozzá.

Forrás: