Tilla megszabadult a “teknősbéka” szemektől

A népszerű műsorvezető, Tilla sokszor érezte zavarónak a szeme alatt kialakult táskákat. Sokan azt hitték, csak a kialvatlanság jelei nála, de ez maradandó probléma volt függetlenül attól, hogy mennyit aludt az éjszaka.

“Mindig nagyon zavartak a szemem alatt lévő táskák, sőt, néha a munkában is korlátoztak – egy csomót kellett a sminkeseknek bajlódniuk vélük, sőt a stúdió fényeit is úgy kellett beállítani, hogy ne legyenek feltűnőek. Az egyetlen dolog, ami egy kicsit vigasztalt, hogy úgy érzetem, a teknősbéka szemeknek köszönhetően kicsit hasonlítok Bud Spancerre: neki is olyan, mintha két pogácsa között egy csík lenne a szeme. Egyébként nagyon hiú ember vagyok, és az egy dolog, hogy a szemem milyen, de ha kicsit is többet eszek, akkor az azonnal az arcomon látszódik meg – ezért mindig is husifej-parám volt. Úgy terveztem, hogy idős koromban öreg rockernek fogok kinézni, de ahhoz nem illenek a szem alatti táskák.

Próbálkoztam trükkökkel, de annyira sosem mentem bele a dolgokba, hogy műtétben gondolkozzak – már csak azért sem, mert félek minden olyan dologtól, ami vágással vagy szúrással jár.

Tilla_Skin_Booster_kezelés1

Nem régiben azonban megismerkedtem egy nagyon kedves orvossal, Dr. Papp Ildikóval, aki elárulta, van olyan megoldás a problémára, ami nem jár műtéti beavatkozással és nagyobb fájdalommal sem. 

Két kezelést vállaltam be. Az egyik során a szemalatti gödröt töltötték fel hyaluronsavval. Az egész szinte teljesen fájdalommentes volt, az apró tűszúrásokon kívül semmit sem éreztem. A másik az úgynevezett Skin Booster, ami teljesen egyedülálló hazánkban, sőt a világon is eltekintve néhány nyugat-európai és amerikai klinikát, csak a Körúti OrvosEsztétikai Centrumbanban található meg. Ennek lényege, hogy a bőr felületébe szintén hyaluronsavat fecskendeznek, ami 1000-szeres vízmegkötő képességgel bír. A kezelés teljesen barátságos volt, az eredmény pedig magáért beszél” – mesélte Tilla.

Forrás:

Miket használtam a megoldáshoz?

Válaszolj