Így hat a maszturbálás a szervezetedre Német tudósok utánajártak, hogy milyen hatással van maszturbálás a szervezetedre Tabu téma Az önkielégítés még ma is tabu témának számít a fiatalok és a felnőttek körében egyaránt, és...
Szex – Így mondd meg a partnerednek, ha nincs kedved hozzá! Bárkivel előfordul: egész nap dolgoztál, fáradt vagy, túlhajtottad magad edzésen, vagy éppen érzelmileg nem vagy ott, hogy át tudd magad adni a szexnek a pároddal. Van, aki ezt minden probléma...
Megjelent az ország első párkapcsolati appja Megjelent Magyarország első párkapcsolati applikációja. A Szeretetkertet két éven keresztül fejlesztette dr. Piczkó Katalin pszichiáter és csapata. A világszinten is különleges alkalmazás...
Tanuljunk az intimitásról, kapcsolatokról, szexről! Az utóbbi néhány évben, főleg A Szürke ötven árnyalata című könyvsorozat és a belőlük készült filmek óta Magyarországon is hódítanak a szexszel és erotikus kapcsolatokkal foglalkozó,...
„Ki a frigid?” – Most megtudhatod Ki a frigid? A címben feltett kérdést egyszerre szánom egy kissé sértett és agresszív visszakérdezésnek, meg persze őszinte érdeklődésnek is, mert komolyan nem tudom, hogy ki az, akit így...
Ezek a legrosszabb szextippek Nem mindenkinek válik be az összes praktika, pedig sokan egyenesen a szextippek megszállottjai, előszeretettel próbálnak ki minden újdonságot. Tipp 1: a síkosító még intenzívebbé teszi az...
TOP szex 10+1 – Ezek biztosan felizgatják az összes pasi fantáziáját Te is kíváncsi vagy, mi az, ami egy férfit azonnal levesz a lábáról, milyen előjáték és flörttípus hozza tűzbe őket? Íme 10+1 szex tipp, amivel biztos lesz a sikered! A melltartó...
A korai szexuális életért a gének felelősek Azok a gyerekek, akik apa nélkül nőnek fel, tizenéves korukban hamarabb szerzik be első szexuális tapasztalataikat. Amerikai kutatók szerint a jelenség sokkal inkább a génekkel, mint a családi...
Ezek a mondatok jelzik a szakítás közeledtét Vannak mondatok, amelyeket jellemzően olyanok használnak, akik szakítani készülnek párjukkal. A pszichológus szerint ezek a legjellemzőbbek. Egy kapcsolat végére számtalan különféle jel...
Szex – Ezért sóvárognak a pasik szeretkezés közben Vannak bizonyos vágyak, amelyeket a szex kapcsán a férfiak nem mernek megosztani a nőkkel. És amikor el is mesélik titkos vágyaikat, azt is szűkszavúan teszik... Azt akarja, hogy a szex...
Szex – Ezeket a dolgokat semmiképp ne csináld egy nővel Egy férfi sem lenne büszke az unalmas szerető címre, ugyanúgy egy nő sem örülne, ha ilyen férfit tudna maga mellett, akár csak rövid időre is. Hogy igazán tudja egy férfi mi jó a nőnek szex...
A férfiak szerint ilyen a jó szex Amikor találkozunk valakivel, nehéz meghatározni, hogy miért vonzódunk hozzá, vagy épp miért nem. A vonzódás egészen más, mint a szeretet, szerelem, hiszen előbbihez – még a tanulmányok...