Nagyobb betűköz, könnyebb olvasás

Egyszerű művelettel, a betűk közötti hely szélesítésével jelentősen javítható a diszlexiások olvasása.

Ezáltal gyorsabban és pontosabban olvasnak így írt szövegeket – állapították meg olasz kutatók.

A Páduai Egyetem kutatói 34 olasz és 40 francia, nyolc és tizennégy év közötti diszlexiás diákot vontak be kísérletükbe, amelynek eredményét az amerikai tudományos akadémia folyóirata, a PNAS legfrissebb számában ismertették.

Úgy találták, hogy az extra széles betűközzel írt szöveget a diákok 20 százalékkal gyorsabban és kétszer nagyobb pontossággal olvasták el, mint a normál betűközzel eléjük tett változatot. "Meglepődtünk a betűköz okozta előny mértékén" – idézte fel a LiveScience ismeretterjesztő portálnakMarco Zorzi, a tanulmány egyik szerzője, az egyetem pszichológia és mesterséges intelligencia professzora.

hirdetesek1

Az olvasási sebesség javulása egy teljes tanév munkájának felel meg a kutató szerint, "a hibák számának megfeleződése pedig önmagáért beszél".

A diszlexia nyelvi alapú képességzavar, amelyben nehézséget jelent az írott szavak felismerésének megtanulása, a szerzők szerint az iskoláskorú népesség mintegy 5 százalékát érinti.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.