Vegyük elejét a fejbőr- és hajbajoknak!

Tény, hogy a hideg téli hónapok kemény időszakot jelentenek a hajunknak és a fejbőrünknek. Nem csak az alacsony hőmérséklet, a csípős, hideg szél, és az elkerülhetetlenül frizuraromboló eső, hanem a sapkaviselés miatti gyakoribb hajmosás és formázás miatt is, ami hajgöndörítők, hajegyenesítők és lakkok közreműködésével jár.

A hajvégekre többnyire fordítunk némi energiát, hiszen a száraz hajvégek szembetűnőek, viszont a fejbőrünkről gyakran megfeledkezünk – pedig az egészséges szép haj feltétele az egészséges fejbőr! Ha azt szeretnénk, hogy karácsonykor a pelyhek az égből és nem a fejünkről hullanának, nem árt egy kis extra törődés!  A közelgő ünnepi időszak azonban nemcsak az említettek miatt jelent nagy kihívást a száraz és érzékeny fejbőrünk számára, hanem a táplálkozás révén is. A nehezebb, téli ételek, mint például a krémes édességek vagy a sajtok, valamint az ünnepi italok, például a pezsgő, korpát okozhatnak azoknál, akik hajlamosak rá. Persze szó sincs arról, hogy minden finomságról le kellene mondanunk, van más megoldás is!

Érzékeny fejbőr, korpás fejbőr

Azt gondolhatnánk, hogy a korpa egyedüli jele a száraz fejbőrnek, azonban ez nem ilyen egyszerű. A száraz fejbőr akkor fordul elő, amikor a bőr nem eléggé hidratált – vagy attól, hogy nem tud elegendő nedvességet termelni vagy nem képes hatékonyan megkötni a vizet. Ez viszketést és érzékenységet okozhat, ami együtt járhat a korpásodással, de ez nem törvényszerű. A túl gyakori hajmosás és a rendellenes bőrállapotok, mint például az ekcéma lehetnek a száraz fejbőr fő okozói, de az alacsony hőmérséklet is kiválthatja. Ezzel szemben a tipikus korpát általában a hajápolókkal szembeni érzékenység és a fejbőr túlzott zsírossága okozza.

Ritkuló vagy elvékonyodó tincsek

A hajhullás többeket érint, mint gondolnánk – egy friss kutatás szerint a nők 40%-a tapasztal szemmel látható hajhullást 40 éves koráig. A hajhullásnak számos oka lehet, a genetikától kezdve a nem megfelelő táplálkozáson vagy sok stresszen át a hormonális változásokig. Az őszi-téli időszakban pedig azok is erősebb hajhullást tapasztalhatnak, akiknél a felsorolt okok egyike sem áll fenn. A hajhullásnak általában nem lehet gyorsan elejét venni – általában a hosszú távú megközelítés, az étrend, a hajápoló termékek megváltoztatása biztosítja a legjobb eredményt. A meggyengült, elvékonyodó haj is extra ápolást igényel, így az ehhez használt termékeknek a fejbőr egészségét és a hajnövekedést elősegítő összetevőket kell tartalmazniuk.

Dermokozmetikumok a hajápolásban

A fejbőr megfelelő gondozása, egészségének fenntartása, mint ahogyan az arcbőré is, kulcsfontosságú! A dermokozmetikumok kifejezetten különféle bőrproblémák kezelésére lettek kifejlesztve, az összetételük optimális és bizonyítottan hatékony. Ráadásul hipallergének, így érzékeny bőrön is bátran használhatók. A patikákat gyors ütemben meghódító Dermedic kozmetikumokat sokan már ismerik kiváló, elérhető árfekvésű arcápolóikról, ám a jó hír az, hogy nemcsak az arc, de a fejbőr és a haj problémáira is megoldást nyújt a márka. A Capilarte problémamegoldó hajápoló termékcsalád  viszkető, irritált fejbőr nyugtatására, a hajhullás ellen, a hajnövekedés serkentésére, korpásodás ellen és a zsíros fejbőr kezelésére egyaránt kínál termékeket, melyek fejlesztésében hajgyógyászok működtek közre. Kellemes, de diszkrét illatuknál fogva mindkét nem képviselői számára ajánlottak. Sokan nem tudják, pedig fontos: a hajsamponokat legalább 2 percig hagyjuk a hajon és fejbőrön, hogy ki tudják fejteni a hatásukat!

A Capilarte problémamegoldó hajápoló termékcsalád tagjai

Dermedic Capilarte Fejbőr nyugtató sampon érzékeny, irritált fejbőrre

Irritációra hajlamos fejbőr és krónikus viszketés, égő érzés esetén is javasolt a használata. Amellett, hogy nyugtatja és hidratálja és regenerálja a fejbőrt, segít megőrizni a megfelelő pH értéket, megőrizve ezzel a fejbőr mikrobiológiai egyensúlyát.

Összetétele klinikailag és hajgyógyászatilag tesztelt, hipoallergén termálvizet tartalmaz, SLES és SLS mentes.

Dermedic Capilarte Korpásodás elleni sampon

Száraz és zsíros korpásodás, valamint gombásodás elleni sampon, mely hatékonyan harcol a korpa és annak okozói ellen. Szeborreás dermatitisz, ekcéma és pszoirázis esetén is javasolt. A korpásodás különböző típusait kezeli, a szárazat és zsírosat egyaránt és megakadályozza annak újbóli kialakulását. Szabályozza a fejbőr megújulását, normalizálja a faggyúmirigy aktivitását. A sampon még leöblítést követően is kifejti hatását, így két hajmosás között is. Összetétele klinikailag és hajgyógyászatilag tesztelt, hipoallergén termálvizet tartalmaz, SLES és SLS mentes.

Dermedic Capilarte Hajhullásra hajlamos, zsíros fejbőrt normalizáló sampon

Hatékonyan tisztítja, szabályozza és nyugtatja a faggyúmirigyek működését és láthatóan csökkenti a zsíros haj-és fejbőr hatását, használata hajhullásra hajlamos, zsíros fejbőr esetén javasolt, valamint szeborreás dermatitisz esetén. Visszaállítja a fejbőr fiziológiai egyensúlyát, normalizálja a faggyútermelést, táplálja a hajhagymákat, erősíti a hajat és megakadályozza a hajhullást. Összetétele klinikailag és hajgyógyászatilag tesztelt, hipoallergén termálvizet tartalmaz, SLES és SLS mentes.

Dermedic Capilarte Hajnövekedést serkentő sampon

Hajnövekedést és újranövekedést serkentő kezelés azoknak, akik különböző hátterű hajhullással küzdenek. Aktiválja és erősíti a hajhagymákat és serkenti a hajnövekedést. A maximális hatás érdekében 3 hónapos fejbőr kezelő terápia javasolt a Capilarte Hajnövekedést serkentő szérummal együtt.

Használata azok számára javasolt, akik genetikai vagy hormonális hátterű hajhullással küzdenek, akik rendszeres gyógyszeres kezelés alatt állnak, stressz vagy általános gyengeségnek köszönhetően átmeneti vagy tartós hajhullással állnak szembe vagy láthatóan elvékonyodó hajtípussal rendelkeznek. Összetétele klinikailag és hajgyógyászatilag tesztelt, hipoallergén termálvizet tartalmaz, SLES és SLS mentes.

Dermedic Capilarte Hajnövekedést serkentő szérum

Speciális hajnövekedést és újranövekedést serkentő fejbőr kezelés azoknak, akik a különböző hátterű hajhullás időszakos vagy krónikus tüneteivel állnak szemben. Megakadályozza a túlzott hajhullást és serkenti a hajnövekedés, vastagodás folyamatát. A szérum az új haj növekedését elősegíti, lelassítja az öregedési folyamatot és meghosszabbítja a növekedési fázist. Összetétele klinikailag és hajgyógyászatilag tesztelt, hipoallergén termálvizet tartalmaz, SLES és SLS mentes.

A formula gondosan válogatott aktív összetevőket tartalmaz, melyek a szérum háromirányú hatását biztosítják: 1. Gátolja a dihydrotestosterone (DHT) képződését, ez a hormon felelős a hajnövekedési fázis megrövidítéséért, a hajhagymák zsugorodásáért, ennek eredményeként pedig a hajhullásért. 2. Javítja a fejbőr mikrokeringését, mely a hajhagymáknak elegendő mennyiségű oxigént, vitaminokat és tápanyagokat biztosít. A hajhagymák jól táplálttá válnak, így biológiai aktivitásukat serkenti és meghosszabbítja. 3. Védi és regenerálja a hajhagyma sejteket és javítja vitalitásukat, felgyorsítva ezzel a hajgyökér növekedését.

Dermedic Capilarte Hajerősítő sampon hajhullás ellen

Különböző hátterű hajhullás megelőzésére szolgál. Folyamatos napi használata javasolt azok számára is, akik genetikailag gyenge, vékonyszálú vagy a festéstől formázástól meggyengült, elvékonyodott hajjal rendelkeznek, mivel erősíti a hajszálakat. Csökkenti a hajhullás mértékét és növeli a volument valamint a hajszálak vastagságát. Összetétele klinikailag és hajgyógyászatilag tesztelt, hipoallergén termálvizet tartalmaz, SLES és SLS mentes.

A Capilarte Hajnövekedést serkentő 3 hónapos terápia folytatásaként ajánlott (Capilarte Hajnövekedést serkentő sampon és szérum 3 hónapos terápiája).

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Jáger László

    Pár hajszál még virít a fejemen ,bár 1re kevesebb!!!
    Belenyugodtam
    Nincs szükségem a parókára…
    barátilag
    J.L.