Fogyjunk képregényekkel!

A Cincinnati Egyetem kutatói arra próbálják rávenni a gyerekeket, hogy találjanak ki olyan képregényfigurákat, amelyek egészséges üzeneteket közvetíthetnek.

A Paul Branscum vezetésével folytatott kutatásban 71 harmadik, negyedik és ötödik osztályos általános iskolást kértek fel arra, hogy készítsék el saját képregényüket, amelyek középpontjában valamilyen egészséges üzenet áll. A kezdeményezés célja a gyerekkori elhízás visszaszorítása. Branscum szerint az előzetes eredmények arra utalnak, hogy a gyerekek követik ezeket az egészséges viselkedési formákat.

A diákokat arra kérték, hogy történetük megalkotásakor gondoljanak valós és kitalált szereplőkre, és próbálják meg a következő négy egészséges viselkedést beleszőni alkotásukba, valamint saját életmódjukba is:

Végezzenek naponta legalább egy óra testmozgást.
Fogyasszanak naponta öt adag zöldséget és gyümölcsöt.
Igyanak cukormentes italokat és vizet a cukrozott üdítőitalok helyett.

Legfeljebb két órát töltsenek a képernyő előtt, a televíziót, az internetet és a videojátékokat is beleértve.

shutterstock_56897680

A három hónapig tartó kísérlet után Branscum szerint a résztvevők testtömeg-indexe körülbelül ugyanannyi maradt, de három viselkedés, a zöldség-gyümölcs fogyasztás, a testmozgás és a cukormentes italok fogyasztása jelentős mértékben megnövekedett a program alatt. Ráadásul a gyerekek magabiztossága is nőtt az egészséggel kapcsolatos viselkedések kiválasztásának képességét illetően.

„A képregények nagyszerű dolgokra képesek” – állítja Branscum. „Személy szerint azt szeretem bennük leginkább, hogy a szavak és a képek kombinációjával egyszerűen és érthetően képesek elmagyarázni bonyolult dolgokat.”

A kutató azt tervezi, hogy a nagy képregénykiadókkal, például a Marvellel vagy a DC Comics-szal karöltve széles körű kampányt indítanak, amelyben olyan képregénysorozatokat készítenének, melyek az egészséges életmódot népszerűsítik. A gyerekkori elhízás elleni harc ugyanis még egy szuperhős számára is kihívást jelentene.

Forrás: