Az alacsony vércukorszint okozta éhség és szorongás megelőzése

Néhányan közülünk tudják, mikor esik le a vércukorszintjük. Éhesek lesznek, gyengék, és mint mondják, ingerlékenyek. Nagyonis tisztában vannak azzal, hogy miért érzik magukat így, és tudják, hogy enniük kellene. Ezzel szemben mások irracionálisak és ingerlékenyek lesznek, amikor alacsony a vércukorszintjük, de nem éreznek éhséget, és nem kapcsolják össze a rossz hangulatukat azzal, hogy sos valamit enniük kellene. 

Van, aki évek óta küzd alacsony vércukorral, ezért azt hiszi, mindent tud róla. Íme néhány forradalmian új javaslat: Jessie Inchauspé, MS biokémikus és szerző (@GlucoseGoddess) a legmodernebb tudományos eredményeket szedte össze apróbb szemelvényekbe, arról, hogyan előzzük meg a vércukorszint ingadozását. Apró javaslatok, amelyek még az édesszájú és önkontrollhiányos ember számára is működnek. Dr. Ellen Vora, a pszichiátriai szakvizsgával rendelkező orvos pedig megállapította, hogy az alacsony vércukorszint a szorongás és a pánikrohamok egyik fő okának tűnik a páciensei körében.

“A helyes sorrendben történő étkezés megváltoztatta az életemet” – mondta Inchauspé.

Ez az információ mind azok számára értékes, akik szeretnék minimalizálni az étkezések utáni magas vércukorszintet, mind pedig az alacsony vércukorszint miatt aggódók számára. Az egész étkezés a vércukor  csúcsok és völgyek kiegyenlítéséről szól.

Foto:123rf.com

MI AZ ALACSONY VÉRCUKORSZINT?
A vércukor a glükózra utal. Ez az elfogyasztott szénhidrátokból származik; a keményítő például hosszú glükózláncokból áll. Az asztali cukor – a szukróz – glükózból és fruktózból áll. A szervezetnek elegendő glükózra van szüksége a vérben, hogy a sejtek – különösen az agyban – üzemanyagot kapjanak. Amikor a glükózszint alacsony, és Ön tüneteket érez, az állapot pontos szakkifejezése “hipoglikémia”.

Szerencsére mára már több ezer, folyamatos vércukormérőt viselő emberről gyűjtöttek adatokat, és bebizonyították, hogy az étkezés utáni vércukorszint-esés gyakori. És úgy tűnik, hogy minél nagyobb az étkezés utáni csökkenés, annál éhesebbek leszünk, annál hamarabb eszünk, és annál többet eszünk.

Foto:pixabay.com

MI OKOZZA AZ ALACSONY VÉRCUKORSZINTET?
A rövid válasz: a túl sok inzulin. Az inzulin szükséges az étkezés utáni vércukorszint csökkentéséhez, de ha túl sok van belőle a tervezettnél, akkor jobban csökkenti a vércukorszintet. A cukorbetegek gondosan kiszámítják, hogy mennyi inzulint kell beadniuk, mert a nagyon alacsony vércukorszint veszélyes lehet.

A cukorbetegségben nem szenvedő embereknél a szervezet néha több inzulint termel, mint amennyi az elfogyasztott szénhidrátok feldolgozásához szükséges. A reakció túlzott lehet, ha egy cukros ital vagy más feldolgozott szénhidrát gyorsan elárasztja a szervezetet cukorral. A szervezet nem mindig tudja pontosan megjósolni, hogy mennyi inzulinra lesz szükség, és ha túl sokat termel, a vércukorszint az étkezés előtti szintnél alacsonyabbra süllyedhet. A legnagyobb vércukorszint-esések a legmagasabb vércukorszint-csúcsokkal járó étkezések után következnek be.

Megjegyzés: Ha azt gyanítja, hogy alacsony a vércukorszintje, két olyan dolgot kell kerülnie, amelyek még tovább csökkenthetik a vércukorszintet: az alkoholt és a testmozgást.

MIK AZ ALACSONY VÉRCUKORSZINT TÜNETEI?
Az alacsony vércukorszint gyakori tünete az éhség és a szénhidrát utáni vágy, ami logikus, hiszen a szénhidrátok fogyasztása megemeli a vércukorszintet. Inchauspé szerint a tipikus tünetek közé tartozik, hogy “90 percenként vagy röviddel az étkezés után éhes vagy; intenzív sóvárgásod van bármilyen édes étel után; és úgy érzed, hogy most azonnal enned kell valamit”.

Fotó: 123rf.com

De nem mindenki reagál éhségérzettel, és az evés szükségessége nem mindig nyilvánvaló. Más tünetek közé tartozik az ingerlékenység, az irracionális viselkedés, a szorongás és a pánikrohamok. “Szorongás esetén az első dolog, ami az eszembe jut, az a vércukorszint” – mondta. “Mert sokszor előfordul, és ez a felesleges stressz és szorongás gyakori oka”. Vora elmagyarázta, hogy a szervezet a vércukorszint összeomlására stresszreakcióval válaszol, és a stresszreakciót a szorongással egyezőnek érezhetjük. “Sok páciensem számára a szorongás olyannyira természetesnek tűnik, annyira megkerülhetetlennek, olyan identitásnak, amelynek olyan sok jelentést tulajdonítunk” – mondta. “De néha tényleg csak az agy értelmezi a fizikai érzést”.

” Vora a pácienseinél összefüggést észlelt a feldolgozott szénhidrátok és a pánikrohamok között.”

Ha találkozom valakivel, aki azt mondja, hogy pánikrohama van, felderítem a pánikbetegségének mintáit és időzítését. Gyakran látok egy mintát, ami akkor jelentkezik, amikor kihagytak egy étkezést, vagy finomított szénhidrátot ettek, valami édeset, vagy ahogy én nevezem, kávéitalokat, amelyek titokban turmixok, és így a vércukorszintjük megugrik. Ezt üldözi az inzulin, majd a vércukorszint lezuhan.”

Ha képtelenek vagyunk megvárni a következő étkezést, az alacsony vércukorszint gyors – és néha szükséges – orvoslása az, ha megiszunk egy csésze narancslevet, vagy eszünk egy kis édességet vagy kekszet. De van mód arra, hogy megelőzzük az alacsony vércukorszintet, és ne kelljen többé az ételhordásra hagyatkoznunk.

Így előzzük meg a vércukorszint leesését

Az étkezés utáni vércukorszint-csúcsok és -völgyek csökkentésének nyilvánvaló módja a magas szénhidráttartalmú élelmiszerek: desszertek, tésztafélék, rizs, kenyér, édes italok, gyümölcslevek, titokban turmixnak minősülő kávéitalok és a gyümölcsök kerülése. Az elsősorban fehérjét és zsírt tartalmazó ételek – például a hús, a tenger gyümölcsei, a tojás és a sajt – nem okoznak vércukorszint-kiugrásokat. Inchauspé azt javasolja: “Váltson sós reggelire, amelynek középpontjában a fehérje áll, és kerüljön minden édeset, kivéve a teljes értékű gyümölcsöket az ízek miatt. A reggeli hihetetlenül erőteljes, és irányítja az éhséghormonjainkat, valamint azt, hogy hogyan érezzük magunkat az azt követő 24 órában”.

Foto:123r.com

De alternatívaként – és még hatékonyabban – egyszerűen csak megváltoztatjuk az ételek elfogyasztásának sorrendjét. “Ehetünk minden ételt, amit megkívánunk, csak az étkezésnek az összetevőit a megfelelő sorrendben fogyasszuk. Ezzel csökkenthetjük a glükóz- és inzulincsúcsokat” – mondja. “A helyes sorrend szerint először a zöldségek, másodszor a fehérjék és zsírok, és utoljára a keményítők és cukrok. A zöldségekben lévő rostok bevonják a bélrendszert, és egy védőhálót hoznak létre, amelyen keresztül az ételek többi része lassabban szívódik fel”.” Az oldható rostok lelassítják a cukor felszívódását, tompítják a vércukorszint-csúcsokat.

Inchauspé szerint, ha csak egyetlen változtatást hajtunk végre, akkor legyen az minden étkezéshez adjunk egy salátás előételt.”

Régóta vita van arról, hogy a zöldsalátát az étkezés elején vagy az étkezés végén kell-e enni, ahogy  Olaszországban is szokás. Egyértelmű, hogy az étkezés eleje győz.

Nem csak a növényi rostok lassíthatják az emésztést, és kutatások szerint a fehérje- és zsíros előételek is hasznosak lehetnek a vércukorszint-kiugrások tompításában. A lényeg a következő: Próbálja meg utoljára enni a szénhidrátokat. És van bizonyíték arra is, hogy az almaecet – egy evőkanál egy pohár vízben – étkezés közben hasznos lehet, valószínűleg részben az emésztés lassítása révén.

Lassú, de hatásos: almaecet diéta

 

 

 

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.