Vitaminokkal a depresszió ellen?

Közeleg a tél, a szobába záró hideg és a korai sötétség ideje. Ilyenkor mindenkiben felerősödhet a depresszióra való hajlam, többen fordulnak orvoshoz is, és sokan antidepresszánsokkal térnek haza.

A téma boncolgatását azzal kezdeném, hogy leszögeznem: a depresszió egy lelki állapot, így pusztán agyi kemikáliák oldaláról megközelíteni badarság. Nem is véletlen, hogy az összes depresszióra adott gyógyszer (2008-as amerikai adatok szerint) 32%-os hatékonyságot mutat a klinikai tanulmányok alapján. Egyes források ezt még kevesebbre becsülik.

A depresszió egy olyan lehangolt hangulati állapotra utal, melyet mindnyájan megélhetünk és meg is élünk életünkben.

A kérdés csak az, hogy ismerjük-e az okot és az ok megszűnésével javul-e a hangulatunk, illetve, hogy az állapot súlyossága arányban áll-e az okkal. Az állandó lehangoltság mellett a koncentráció és az alvás zavara, az érdektelenség, a szexuális érdeklődés elvesztése és a reménytelenség uralhatják a képet.

Ha biológiailag közelítjük meg, akkor a sejtek anyagcseréjének zavara lehet a betegség egyik tényezője. Az idegi működésekhez a B-vitamin család szinte összes tagjára szükség van, így ezek szintjének rendezése alapvető. Itt fontos megjegyezni, hogy a szív és érrendszeri kockázat elemeként emlegetett magas homocisztein szint a depresszióban is jelen lehet, mely esetben a B12-, B6-vitaminok és folsav adása szükséges.

Volt olyan páciensem, akinek pusztán ettől javult a hangulata. Ráadásul az alacsony folsav szinttel rendelkezőknek kevesebb, mint fele reagál a hagyományos kezelésekre, a normál szinttel rendelkezőkhöz képest. A sejtműködés szabályozásában, mint egy karmesterként működik közre a D-vitamin, melynek hiánya egyértelműen felelőssé tehető a depresszióért. Ezért is növekszik a depressziós emberek száma az egyenlítőtől távolodva, illetve az őszi, téli és kora tavaszi időszakban.

A cink alacsony szintje szintén hozzájárulhat a betegség kialakulásához. Ilyenkor a réz szint magas. A cink segíti a réz szint normalizálását is, tehát elég csak a Cink-bevitelt növelni. Ezen felül van egy öröklött anyagcserezavar a pyrroluria, mely a pszichiátriai betegek 40%-ában észlelhető, még az átlagpopuláció csak 10%-ára jellemző. Ezt az állapotot megfelelő mennyiségű cink és B6 vitamin bevitelével lehet ellensúlyozni.

A sejtanyagcsere mellett a sejtmembrán megfelelő állapota talán még fontosabb, hiszen az anyagi információközvetítés a sejmembránokon zajlik elektromos áram formájában. Épp ezért a sok szabad elektront biztosító többszörösen telítetlen omega 3 zsírsavak – különösen a DHA – megfelelő mennyiségben kell, hogy rendelkezésre álljanak. Megfelelő dózis biztosításával pár nap alatt látható a hatás.

A Balanced Lifestyle koncepciója szerint vizsgálva a témát, a fent írt, sejtszintű megközelítés mellett még további három szinten is „körül kell néznünk” a lehetséges okokat keresve.

A biológiai közeg: a sejtek környezete azért fontos, mert megfelelő idegi vezetéshez a sejteken belül és kívül megfelelő mennyiségű ionnak kell rendelkezésre állni. Mai táplálkozásunk a magnézium és a kálium bevitelét szorítja háttérbe. Ráadásul a legújabb kutatások szerint az agyi vízterekben található magnéziumionok szintje meghatározza a boldogság élményét közvetítő agyi sejtkapcsolatok sűrűségét.

A testen belüli kommunikáció: a hagyományos orvostudomány pusztán az idegsejtek közötti információt közvetítő anyagokat veszi célba, holott a teljes hormonrendszert figyelembe kell venni. A krónikus stressz miatti mellékvese kimerülés, a menopausa utáni ösztrogén hiány, illetve a pajzsmirigy működészavara mind-mind szerepelhetnek a depresszió okaként.

Interakció a környezettel: fontos megvizsgálnunk a táplálékokra adott immunreakciókat, vagyis az allergia és intolerancia kérdését is számításba venni. Az immunrendszer és az idegrendszer működése ugyanis szoros egymásra hatásban működik. Hihetetlenül hangzik, de praxisom során nem egy esetben láttam, hogy egy-egy táplálékösszetevő elhagyása mennyire képes javítani a hangulatot. Ez egyébként figyelemhiányos gyermekeknél is az első kellene, hogy legyen.

Ma már hazánkban is elérhetők nem csak táplálék allergia, hanem táplálék IgG tesztek vagy intolerancia tesztek, mellyel kiszűrhetők az életünket megkeserítő összetevők.

Amennyiben bővebben szeretne a témáról tájékozódni, úgy kérdezze Dr. Gulyás Tamás szakértőnket, aki készségesen válaszol kérdésére!

Forrás: https://napidoktor.hu/index