Így rombolhatja diéta a termékenységet

A diéta nagyon sokáig a nők “privilégiuma” volt. A férfiakat kevésbé érdekelte. Mostanra azonban az ideális alak átformálódása azt eredményezi, hogy diétát tart a fejlett világ jelentős százaléka.

A diéták azonban többnyire célorientáltak, így sajnos sokszor a test egyes területein károkat is okozhatnak. Ez pedig igen sok esetben a termékenységben jelentkezik, amire csak a vágyott család elmaradásakor derül fény.

Miért gond egy diéta?

Azt a részét most hagyjuk, hogy a táplálkozási szakemberek mennyire nem szeretik azt, amikor egyoldalúvá teszünk egy étkezési szokást, mondjuk a szénhidrátok kihagyásával, vagy éppen a kizárólag nyers táplálkozással. Minden irányzatnak megvannak természetesen a maga előnyei, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy hátrányuk is adódhat, bőven.

Az elmúlt 50 évben a férfiak spermiumszáma világszerte jelentősen, közel 50%-kal csökkent. A csökkenés tény, az okokat azonban a szakembereknek még nem sikerült pontosan azonosítani. Szinte biztos, hogy szerepet játszik benne a zsebben hordott mobilok hője, de ez nagyon kis arányban lényeges. A légszennyezettség sokkal komolyabb gond, de az igazi mumus a tápanyagellátottságban keresendő. Ez ugyanis minden testi működés, így a spermatogenezis alapja is.

spermium, termékenység

Fotó: 123rf.com

A tömegtermelés és a vegyszerezés alapvetően jelentősen csökkenti az élelmiszerek beltartalmát (ásványi anyag, nyomelem és más tápanyagtartalmát). Ehhez számolhatjuk még hozzá a diéták többségét, melyek bár megfelelnek néhány elvnek, sőt, akár az izmos, szálkás, tökéletesen arányos test elérésében is komoly segítséget nyújthatnak, sok esetben rombolnak már területeken.

Funkciók

“A szervezetben vannak olyan működések, melyek fenntartása létkérdés, így a szervezet mindenképpen juttat ide megfelelő tápanyagmennyiséget. Más funkciók fenntartása azonban nem ilyen fontos, az élet a hiányukban is fennmarad. Ilyen a termékenység is, és mivel ezek a folyamatok “másodlagosak”, ha a szervezetben tápanyaghiány alakul ki, innen von el anyagokat a test a fontosabb működések fenntartásához” – mondja Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő.

Ez elsőre talán nem tűnik olyan drasztikusnak, hiszen így kisebb a “becsúszó” terhesség esélye, de a spermiumtermelés romlása sajnos más gondokat is generál. Ilyen esetekben a hormonháztartás egyensúlya is sérülhet, ami kiterjedt és komoly gondokat okoz az egész szervezetben. De maga a spermium örökítőanyaga is károkat szenvedhet. Ez azt jelenti, hogy a fogantatás ugyan sikeres lesz, de jelentősen megnő a vetélés, a koraszülés és a genetikai rendellenességek kialakulásának valószínűsége.

hízás, fogyás, diéta

Fotó: 123rf.com

Ennyit a diétákról?

Természetesen nem. Ha valaki valamilyen diétát akar követni, senkinek nincsen joga ezt megtiltani. Hiszen nem véletlenül dönt az illető a vegetarianizmus, a vegán táplálkozás, a ketogén diéta vagy bármilyen más, sok szempontból hasznos táplálkozási irányzatok mellett. A lényeg, hogy a tápanyagok megfelelő pótlásáról gondoskodjuk, amiben egy jó férfivitamin tökéletes segítség lehet.

Ehhez a termék legyen komplex és a lehető legtöbb anyagot tartalmazza szerves kötésben (- citrát és -glükonát kötési formák, pl.: cink-citrát, vagy-glükonát). Mindkét tényező a hasznosulás miatt fontos, hiszen az anyagokat nem elég pusztán bejuttatni a szervezetbe, azok felszívódásáról is gondoskodni kell, a fenti feltételekkel pedig a hasznosulás akár 80%-kal is javul. Extra eredményként az edzés is hatékonyabbá válik a megfelelő tápanyagpótlás mellett, hiszen a kiegyensúlyozottan működő szervezet alakítása lényegesen egyszerűbb feladat.

Olvasd el ezt is!

A koffeintől nehezebben esünk teherbe

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.