Béres Alexandra felnőttként vállalta a fogszabályozást

Egy műsor kapcsán találkoztam dr. Hermann Gábor fogszabályozó szakorvossal, és azonnal megtetszett a fogakkal kapcsolatos szemlélete. Ő mondta azt, hogy a fogak állása a szervezet külső megjelenése: a fogazat a kiteljesedése annak, hogyan veszi az ember a levegőt, hogyan tartja a gerincét, hogyan beszél, vagyis minden meglátszik a fogsorunkon. Nagyon szimpatikus volt az a nézete, hogy a szép mosolyért magunknak kell tennünk, mert ugyanilyen a sport is: a látványos eredményekért nekünk kell megdolgozunk. Ezért döntöttem a fogszabályozás mellett.

Kislánykoromban már volt fogszabályozóm alul és felül is, most is mindkét fogsoromon van, de úgynevezett láthatatlan fogszabályozót tettünk fel, ami a fogak belső oldalán van, így észre sem lehet venni.

Fontosnak tartom, hogy rendben legyen a mosolyom és persze az egészségem sem utolsó szempont. A rendelőben nem csak a fogak rendezésére figyelnek, de manuálterapeuta és beszédterapeuta is segít a kezelések alatt, így a fogak az arccal, az emberrel együtt rendeződnek.

Egy éve kezdődött a kezelés. Először az ívet bővítették, akkor éjszakai és nappali fogszabályozót is kaptam, de egyik sem volt rendszeres, így egy-egy tévéfelvételkor vagy edzésen ki tudtam venni. Fél éve kaptam meg a láthatatlan fogszabályozót, amit csak étkezéskor kell kivenni. Nagyon szépen haladok, már csak fél évig kell hordanom az eszközt.

Forrs:

Miket használtam a megoldáshoz?

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.