Vitaminkímélő házi praktikák 1. – Mikrohullám, wok

A vitaminok élelmiszereink szinte mindenre érzékenyen reagálnak, például a fényre, a hőre, a levegő oxigéntartalmára. Léteznek azonban olyan konyhai mesterfogások és házi praktikák, melyek bevetésével mérsékelhetjük a veszteséget.

Mikrohullám

A mikrohullámú sütőben keletkező elektromágneses hullámok rövid idő alatt képesek az étel elkészítésére, így a nyersanyagokban megtalálható vitaminok is rövidebb hőhatásnak vannak kitéve. Mivel a mikrohullámon történő főzéshez, sütéshez minimális folyadék hozzáadása is elegendő, így hasonlóan a pároláshoz, csökkenthetjük a vízben oldódó vitaminok veszteségét.

Ezzel a módszerrel akár még húsételeket is az asztalra varázsolhatunk, a zamatosabb végeredmény érdekében azonban a húst érdemes előzetesen serpenyőben átpirítani.

Hogyan működik a mikrohullám?

Hogyan melegítsünk mikróban – folyadékokat, folyékony ételeket (pl. leveseket)?

Félidőben keverjük át az italt vagy ételt, ezáltal biztosíthatjuk, hogy egyenletesen átmelegedjen.

Hogyan melegítsünk mikróban – szilárd halmazállapotú ételeket (pl. köretek)?

Az étel elkészülte vagy újra melegítése után néhány perccel, még tálalás előtt keverjük át az ételt és győződjünk meg arról, hogy egyenletesen átmelegedett. Különösen figyeljünk arra, hogy a nagyobb darabban feltálalt ételek (pl. egyben sült-, vagy szelethúsok) közepe is legalább 75°C-os hőmérsékletűre forrósodjon fel.

Ezáltal kerülhetjük el, hogy a fogás közepe nyers maradjon, illetve azt, hogy a későbbiekben ételfertőzést okozó baktériumok életben maradjanak. Az étel maghőmérsékletének ellenőrzésére szolgáló speciális hőmérők ma már a legtöbb konyhafelszereléseket áruló üzletben beszerezhetők.

 

Hogyan melegítsünk mikróban – mélyhűtött élelmiszereket?

A fagyasztott ételek, nyersanyagok nem ideálisak a mikrohullámú sütőben történő melegítésre, hiszen nem vezetik jól a hőt, így nagy az esélye annak, hogy míg az étel külső részét túlhevítjük, a belseje hideg vagy nyers marad.

A legjobb eredmény elérése érdekében alacsony hőfokot választva olvasszuk ki a nyersanyagot, majd azonnal használjuk fel. Mélyhűtött készételek esetében pedig alaposan keverjük át a fogást mielőtt az asztalra kerül.

Mikrohullámú készülékbe csak üveg, porcelán vagy erre alkalmas műanyag edényt tegyünk!

Hirtelen sütés wok-ban

A tradicionális kínai eszköz, a wok bevetésével két legyet is ütünk egy csapásra. Egyrészt lerövidíthetjük az étel elkészítésének időtartamát, hiszen a széles serpenyőben egyenletesen és pillanatok alatt forrósodik át az étel, így rövidül a vitaminokat pusztító hőhatás is.

Valamint minimális zsiradék hozzáadásával készíthetünk egészségesebb összetételű fogásokat. A sütés során felhasznált zsiradék mennyiségét csökkenthetjük, ha a húst előzetesen alacsony zsírtartalmú (pl. 1-1 teáskanálnyi olajat tartalmazó) pácban érleljük, illetve használhatunk olaj sprayt és kenőtollat/ecsetet is a folyamat „megolajozására”.

Ha az étel a wok oldalára tapad sütés közben, olaj helyett inkább pár csepp vizet vagy húslevest adjunk hozzá!

Cikkünk következő részében a párolásról és a grillezésről olvashattok!

Forrás: https://napidoktor.hu/index