Ezért káros egészségünkre a túl sok ülés

Nem újdonság, hogy a túl sok ülés nem előnyös az ember egészségére nézve. Nem arra lettünk „tervezve”, hogy egyfolyában üljünk, noha a mai munkák nagy része ilyen. De pontosan hogyan károsít ez bennünket?

A túl sok ülés számos módon hat szervezetünkre, s nem éppen előnyösen. Az ember egyszerűen nem úgy lett kitalálva, hogy napi teendői nagy részében üljön. Ha így tesz, az több módon káros a testére, szerveire nézve. De hogyan és miért?

1. Rongálja a szívet

A túl sok ülés miatt kétszer nagyobb valószínűséggel alakul ki szívbetegség – erre kutatók úgy jöttek rá, hogy összevetették a sofőrként, illetve kalauzként vagy biztonsági őrként dolgozók egészségét, akik bár hasonló étrendet követtek, mégis a sokat ülőknél volt nagyobb a rizikó.

2. Rövidebb életet eredményez

Korábbi halállal járhat a túl sok ülés – ha hosszas időt töltünk azzal, hogy ülünk, még ha sportolunk is, rossz hatással van ránk. Persze, ezért még nem kell abbahagyni az edzést – akkor bizonyosan rövidebb életre számíthatunk…

3. Gyakoribb a demencia

Amennyiben sokat ülünk, az agyunk egyre hasonlóbbá válhat egy demenciáséhoz. Az ülő életmód a szívbetegség, diabétesz, stroke, magas vérnyomás, magas koleszterinszint esélyét is növeli, melyek mind szerepet játszanak a demencia kialakulásában. Ha eleget mozgunk napközben, mindnek a valószínűségét csökkentjük.

4. A túl sok ülés a sportot is felülírhatja

Nehéz ugyanis az edzésnek felülmúlni a hosszas ülés károsító hatásait. Még ha heti 7 órát sportolunk is, visszafordíthatjuk ennek eredményét azzal, hogy ugyanennyi óra hosszát ülünk egyfolytában. Szóval, ne üldögéljünk a nap hátralevő részében a kanapén!

5. Nő a diabétesz esélye

Ha egész nap ülünk, a cukorbetegség valószínűségét is növeljünk, azért, mert kevés kalóriát égetünk. Szakemberek szerint a túl sok ülés megváltoztatja a módot, ahogyan a test az inzulinra reagál – ez a hormon segít a cukrot és a szénhidrátot energiává alakítani.

6. Mélyvénás trombózist kaphatunk

A mélyvénás trombózis egy vérrög, amely a lábban formálódik, gyakran a túlságosan sok ülés miatt. Súlyos állapotot okozhat, ha a vérrög elszabadul és a tüdőbe kerül. Duzzanatot és fájdalmat érzékelhetünk, de akad, akinél nincsenek tünetek.

7. Hízni kezdünk

A túl sok ülés hízással jár. Ha gyakran nézünk tévét vagy szörfölünk az interneten, nagyobb eséllyel leszünk túlsúlyosak, sőt elhízottak. A napi edzés előnyös, de nem ér annyit, ha a hízás egyébként a hosszas üldögélés eredménye.

8. A szorongás megnőhet

Aggodalomra ad okot, ha túl sokat vagyunk egyedül és ezért képernyőhöz kötött tevékenységekkel múlatjuk az időt. Amennyiben ez alvásunkat is zavarja, még szorongóbbak leszünk. Ha sok időt töltünk magunkban, az gyakran a másokkal való kapcsolatunkra is kihat – elszigetelődésünk szociális szorongáshoz vezethet. A tudósok még keresik a pontos okot.

9. Rossz hatással van a hátra

Az ülő pozíció nagymértékű stresszt ró a hátunkra, nyakunkra, gerincünkre. Még rosszabb, ha görnyedünk. Mindenképp szükségünk van ergonomikus székre, mely kellően támogatja a hátat és a nyakat. Ám a kényelem sem segít sokat azon, hogy egész nap ülünk – minden órában keljünk fel és mozgassuk meg magunkat!

10.Visszér alakulhat ki

A túl sok ülés következtében a vér felgyűlhet a lábakban, s ez fokozott nyomást gyakorol az erekre. Megduzzadhatnak, megcsavarodhatnak – ez a visszér. Még ha nem is számítanak súlyosnak, fájhatnak és csúnyán mutatnak.

11. Ha nem használod, elveszíted – tartja a mondás

Ez igaz a mozgás esetében is – ugyanis aki kevésbé aktív, annál valószínűbb a csontritkulás kialakulása. Lassan mindennapi feladataink ellátása is nehézséget okozhat meggyengült csontjaink miatt. Nem kell maratont futni – de mozogjunk eleget minden nap! A kertben tevékenykedés is nagyon jót tehet.

12. Nő a rák esélye

Túl sok ülés esetén a vastagbél-, tüdőrák és az endometriális daganat valószínűsége is emelkedik. Az idősebb nőknél nagyobb a mellrák kockázata – s ezen nem változtat, ha nagyon aktívak vagyunk – az viszont igen, hogy mennyit ülünk.

Tipp: naponta ügyeljünk arra, hogy felálljunk, megmozgassuk testünket. Az irodában is járjunk egyet óránként, hajoljunk le, érintsük meg a lábujjainkat. Ha lehet, álljunk a nap egy jó részében. Számítógépünk magasságát állítsuk be helyesen. Szerezzünk be ülőlabdát. Tegyünk meg mindent azért, hogy a túl sok ülés negatív hatásait csökkentsük!

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.