Vérszegénységre is utalhat a tavaszi fáradtság

Most, hogy beköszöntött végre a jó idő, sok emberen úrrá lesz a tavaszi fáradtság. Ez jó esetben pár nap, vagy hét alatt magától megszűnik, ám ha huzamosabb ideig fennáll a probléma, érdemes utánajárni, vajon mitől is romlik a produktivitás és húzza az illetőt az ágy.

Ezért alakul ki a tavaszi fáradtság

Ahogy magunk mögött hagyjuk a telet, és egyre tartósabbá válik a jó idő, a legtöbben ahelyett, hogy a természettel együtt felélednének, és újult erőre kapnának, bágyadtabbá, motiválatlanabbá és fáradékonyabbá válnak. Ennek oka elsősorban a kiürült vitaminraktáraknak és energiatartalékoknak köszönhető, hiszen a hidegebb hónapokban az emberek többsége a friss, vitamindús zöldségek és zamatos gyümölcsök helyett inkább a nehezebb, zsírosabb ételek után nyúl. Szerencsére különböző praktikákkal hamar helyrezökkenthet és juthat túl ezen a kellemetlen időszakon, ám az is előfordulhat, hogy teste ezzel valamilyen betegséget jelez.

Tavaszi fáradtság álcájába bújt vérszegénység

A vérszegénység az emberek viszonylag nagy százalékát érinti, ennek ellenére tartósabb kimerültség esetén kevesen gondolnak rá, pedig az állandó fáradtság az egyik legjellemzőbb tünete a betegségnek. Ilyenkor az illető folyamatos álmosságra, és koncentrációs zavarokra panaszkodik, ami akár a munkavégzésére is kihathat. Bár a tavaszi időszakban ezzel az állapottal a legtöbben szembesülnek, ám ha huzamosabb ideig fennáll a probléma, akkor érdemes utánajárnia, vajon nem áll-e vérszegénységség a hátterében.

rilex3

További tünetek, melyek vérszegénységre utalnak:

•    sápadtág
•    szédülés
•    emelkedett pulzusszám
•    légszomj
•    hajhullás, köröm töredezése

Amennyiben beigazolódik a probléma -ez egy egyszerű vérvétellel megállapítható-, akkor az elsődleges feladat az a mögöttes okok tisztázása, hogy a leghatékonyabb terápiában részesüljön a beteg. Miután ez megtörtént, gyógyszeres kezeléssel, illetve megfelelő táplálkozással hamar véget lehet vetni a kellemetlen tüneteknek. Sokan ilyenkor meglepően tapasztalják, hogy a nagyfokú fáradtság, amit korábban főleg a stresszes életmódjuknak tudtak be, csökken, esetleg megszűnik.

Szélessy doktornő lényegesnek tartja a vérkép ellenőrzését, mert a laboratóriumi leletek értékelésekor az orvos olyan paramétereket is megfigyel, amit laikus észre sem vesz.

„Ha a vérkép még nem is romlik lényegesen, esetleg csak a normál érték alsó határáig, mégis a fáradékonyság oka lehet bizony a vashiány, hiszen a vasraktárak is ki tudnak ürülni, akárcsak a C- vitaminé. A vérképet ellenőriztetni azért is fontos, mert a vas nem csak a vörösvérsejtképzéshez, hanem az izomműködéshez és sok életfontos enzimműködéshez is szükséges.”– mondja a főorvosnő.
Dr. Szélessy Zsuzsanna, hematológus főorvos hozzátette, hogy táplálékkal – hús, máj fogyasztásával- és C- vitamin bevitelével lehet pótolni a vasveszteséget, ám ha ez nem elég, akkor vas tablettát szükséges szedni.

„A jó közérzetváltozást már egy hét után érezni lehet, két hét múlva, mintha kicseréltek volna bennünket, és már vérkép értékei is emelkednek. Természetesen a gyógyulás attól függ, hogy mennyire volt súlyos a vashiányos vérszegénység.”– mondja a doktornő.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.