Bruce Willis állapota sajnos visszafordíthatatlan

A sztár folyamatosan romló egészségi állapota családját és szeretteit is nagyon megviseli.
 

Gyerekkorában nagy példaképe volt Bruce Willis M. Night Shyamalannek, és úgy kelt és feküdt, hogy a szobájában a Ponyvaregény és Drágán add az életed! plakátjai néztek vele farkasszemet, a filmeké, amelyben Willis nagyot alakított.

Fotó: 123rf.com

Aztán abban a szerencsében volt része, hogy Willis lett a már rendezővé avanzsált Shyamalan filmjének főszereplője. Ez volt a Hatodik érzék, amellyel Shyamalan Hollywood élvonalába került. Hálás is érte bálványának mind a mai napig. Willis a rendező három további filmjében is szerepelt (Sebezhetetlen, Széttörve, Üveg), és az évek során nem csupán a két filmes, hanem családjaik is közeli kapcsolatba kerültek egymással.

„Úgy gondolok rá, mint bátyámra, akinek a karrieremet köszönhetem, mert a kezdetektől élveztem védelmező hatalmát”

– árulta el Shyamalan a Hollywood Reporternek. Azt is elmondta, Willis folyamatosan romló egészségi állapota – a kommunikációképesség fokozatos elvesztésével járó afáziában szenved – őt és szeretteit is nagyon megviseli, hiszen egy családnak számítanak.

Most nagyon úgy tűnik, hogy miután Shyamalan köszönetet mondott Willisnek mint mentorának, neki is lett saját tanítványa. Ez David Bautista, az egykori pankrátor, aki alkatának köszönhetően szuperhősös filmek sztárja lett, ezekkel azonban tele van a hócipője. Hiába alakít két emlékezetes karaktert A galaxis őrzőiben és a Bosszúállók-sorozatban, Bautista azt szeretné, ha a művészetével tudna tiszteletet kivívni, nem pedig azzal, hogy bárkit a falhoz tud kenni, akár egy pankrátor. Nos, végre megkapta első komoly drámai szerepént sok beszéddel: ő Shyamalan Kopogás a kunyhóban című lélektani horrorjának egyik főszereplője. Bautista karaktere és három társa rátör egy vakációzó családra, és közlik velük, hogy egyiküket fel kell áldozniuk az emberiség megmentése érdekében.

Fotó: 123rf.com

„Még soha nem beszélhettem annyit mozihősként, mint ebben a filmben – mondta Bautista a Varietynek. – Oldalak voltak telis-tele a monológjaimmal. Ráadásul celluloidra forgattunk, ami nagyon drága. Csak egy kamera forgott, szóval nem számíthattam arra, hogy nem baj, ha elrontom, majd utólag jól összevágnak. Alaposan meg kellett jegyeznem a szövegemet, és a felvétel alatt koncentrálnom kellett, hogy közben ne vesszen el az érzelmi feszültség.”

Shyamalan azt ígéri, hogy a Kopogás a kunyhóban, amelynek forgatókönyvét ő írta Paul Tremblay bestsellere alapján, még merészebb csavarokat rejt, mint korábbi filmjei, és menet közben műfajváltásra is lehet számítani, ami az egyik kedvenc fogása.

Afázia – Ezek a leggyakoribb tévhitek

Forrás: Hirado