Orrsövényferdülés miatt is horkolhat

Visszatérő arcüreggyulladást, gyakori légúti fertőzéseket és horkolást is okozhat.

Kialakulásának okai
A jobb és bal orrüreget egymástól elválasztó orrsövény egy porcból és csontból álló, nyálkahártyával fedett lemez. A fejlődés során a porcos és a csontos rész nem egyenlő ütemben növekszik, így gyakorlatilag nincs olyan ember, akinél ne beszélhetnénk valamilyen fokú orrsövényferdülésről. A növekedési eltérés mellet orrsövényferdülést okozhat még az orrot ért trauma, ütés is. A két rész kialakulásánál kialakult ferdülés lehet egészen enyhe, vagy nagyobb mértékű, akár teljesen el is zárhatja a jobb, vagy a bal orrüreget. Következtében az arcüreg szellőzése és az orrlégzés nehezítetté válhat, ez pedig egy sor kellemetlen tünet, szövődmény megjelenését vonhatja maga után.

natha1

Tünetek és szövődmények
Dr. Augusztinovicz Monika elmondta, hogy az elhúzódó orrdugulás, orrváladékozás mellett az orrsövényferdülésre gyakran a visszatérő arcüreggyulladás hívja fel a figyelmet, de gondolni kell rá a gyakori középfülgyulladások, vagy horkolás kivizsgálása során is. A gátolt orrlégzés helyett alkalmazott szájlégzés légúti fertőzésekre, garat- és gégehurutra is hajlamosíthat. Orrsövényferdülés jele lehet az orrhangú beszéd is, de az eltérés sokszor szabad szemmel is látható: lehet az egész orr tengelye ferde, vagy a sövény alsó éle valamelyik orrnyílásban aszimmetrikusan megjelenik.

Vizsgálatok és műtét
Az orrsövény alaki eltéréseit fül-orr-gégészeti vizsgálat részeként, orrtükrözéssel lehet diagnosztizálni. Az orrtükri kép hasznos kiegészítői a képalkotó eljárások, mint az orr- és orrmelléküreg-röntgen, az orrüreg hátsó részeinek áttekintésére is alkalmas endoszkópos, esetleg CT-vizsgálat. Az orrsövényferdülés műtéti úton kezelhető. Az orrsövény műtétet felnőtt korban szokás elvégezni, akkor, amikor a csontos és a porcos orrsövény már teljesen kifejlődött, további alak- és méretváltozás már nem várható. A műtét korábban az elferdült orrsövény eltávolításából, manapság endoszkóp és speciális műszerek birtokában a deformálódott porcos vagy csontos szakasz megfelelő helyzetbe igazításából áll. Sikeres műtétet követően az orrlégzés helyreáll, az orrsövényferdülés okozta tünetek megszűnnek.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.