Azt hisszük, egészséges a kismértékű alkoholfogyasztás? Gondoljuk újra

Sokszor hallhattuk már, hogy az alkoholfogyasztás mértékkel még jótékony is lehet. Kutatók most ennek ellenkezőjét állapították meg. 

A bor-, sör és röviditalkedvelők hosszú ideje megnyugtatónak találhatják, hogy a kutatások szerint a mértékletes ivás – amely egyértelműen felülmúlja a teljes absztinenciát – még jót is tehet az egészségnek.

Sajnos, német kutatók egy új tanulmánya nem ezt támasztja alá. Rámutattak, hogy az alkoholt nem fogyasztók korai halálozása valószínűleg ezzel össze nem függő egészségügyi problémák következménye – nincs sok köze ahhoz a döntéshez, hogy elhagyták a szeszes ital-ivást. 

„Éveken át volt elfogadott az orvosi ellátásban az álláspont, miszerint az alacsony és közepes mértékű alkoholfogyasztás az egészségre nézve még előnyös is lehet, különösen a szív- és érrendszer tekintetében” – mondta Ulrich John vezető kutató, Greifswaldi Egyetem Orvostudományi Egyetem Közösségi Orvostudományi Intézetének prevenciós kutatás és a szociálmedicina professzora. 

Hozzátette, főként a vörösbort emelték ki, amely a mértékkel ivóknak akár hosszabb életet is biztosíthat. A jelenlegi tanulmány azonban nem erre világít rá. 

Fotó: 123rf.com

Az ok? Az alkoholt nem ivók többségénél a jelek szerint súlyos kockázati tényezők állnak fenn életük során, amelyek már azelőtt is jelen voltak, hogy úgy határoztak volna, többet nem fogyasztanak szeszes italt. 

Tudtad, hogy közepes alkoholfogyasztástól is szabálytalan lehet a szívverésed?

A PLOS Medicine-ben megjelentetett tanulmányban John és kollégái egy, több mint 4 ezer német férfi és nő körében végzett felmérés eredményeit mutatták be, akik 1996 és 1997 között 18-64 év közöttiek voltak – ekkor készültek velük az interjúk.

Mindenkit kikérdeztek előző évi ivási szokásairól, feltérképezték általános egészségügyi múltjukat, valamint alkohol- és esetleges drogfogyasztásukat. 

A halálozási adatok a 20 évvel későbbi nyomonkövetésből álltak a kutatók rendelkezésére. 

A megkérdezetteknek 11 százaléka mondta, hogy teljesen abbahagyta az alkohol ivását az előző esztendőben. Ugyanakkor, 10-ből 9 állította, hogy élete korábbi szakaszában alkoholfogyasztó volt. Csaknem háromnegyedüknél legalább egy főbb kockázati tényező jelen volt a korai halálozáshoz, beleértve a kockázatos alkoholfogyasztást és a dohányzást.

Az absztinensek körében az emberek alig több mint egyharmada nyilatkozott úgy, hogy korábban volt alkoholfogyasztási problémája, míg nagyjából a résztvevők fele mondta, hogy naponta dohányzik. Körülbelül 11 százalékuk az általános egészségi állapotát “megfelelőnek” vagy “rossznak” írta le.

A kutatók azt is megállapították, hogy a rák vagy szívbetegség miatti korai halál nem volt magasabb azon absztinensek körében, akiknél nem állt fenn egyéb egészségügyi kockázati tényező, mint a kevésbé vagy közepes mértékben alkoholt fogyasztók esetében.

„Meglepett bennünket, hogy ilyen nagy arányban akadtak olyanok az absztinensek között, akiknek korábban voltak alkohol- vagy kábítószer-használati zavarai” – mondta Ulrich John.

Végül azonban hozzátette, hogy az alkoholt nem fogyasztók többségénél fennálltak súlyos egészségügyi kockázati tényezők, amelyek megmagyarázhatják a korai elhalálozás nagyobb valószínűségét, ellentétben az alacsony vagy mérsékelt alkoholfogyasztóknál tapasztaltakkal.

A vezető kutató azt tanácsolja, csupán egészségügyi okokból ne igyunk alkoholt, ha egyébként nem tennénk. Az egészséges élethez az az optimális, ha nem iszunk szeszes italt.

Fotó: 123rf.com

Nem lepték meg az eredmények Lona Sandont, a dallasi UT Southwestern Medical Center klinikai táplálkozási osztályának programigazgatóját. Mint mondta, nincs ok arra, hogy egy nem ivó elkezdjen alkoholt inni egészségügyi okokból – sőt, akinél magas a rák, különösen a mellrák kockázata, annak egyáltalán nem ajánlott alkoholt fogyasztania. 

Lona Sandon arra is figyelmeztetett, hogy bár a vörösbornak vannak előnyös hatásai, nem ellensúlyozza a rossz étrendet, a testmozgás vagy egyéb, egészséges szokások hiányát. 

Ez is érdekes lehet számodra: 

Alkoholfogyasztás cukorbetegség esetén – nem mindegy mit és mennyit

Forrás: https://napidoktor.hu/index