14 betegség, mely kéz a kézben jár

Egészségügyi problémával küzdünk? Valószínűleg nemcsak ez az egy les ránk. Bizonyos betegségek kéz a kézben járnak, ezért érdemes utánanéznünk, milyen gondjaink adódhatnak még. Sőt, meg kell előzni őket!

Ha egy betegség felüti a fejét szervezetünkben, nagy a valószínűsége annak, hogy egy másiktól sem menekülünk meg. A testünk minden része kapcsolatban áll egymással, vagyis ha az egyik rendszer nem működik, az egy másikat is érinteni fog.

A diabétesz esetében például a cukortelítettség, valamint az inzulin a szervezetben gyulladást okoz – mely ezután károsítja a verőerek belsejét, lehetővé téve a plakkok épülését. A folyamat növeli a szívbetegség, a szívroham és a stroke kockázatát. Azaz, noha a cukorbetegség a magas vércukorszint problémája, végső soron szívbetegséghez vezethet.

Lássuk, melyek azok a betegségek, amelyek kéz a kézben járnak!

1.Lisztérzékenység + pajzsmirigy problémák

A világon száz emberből nagyjából egy lisztérzékeny, vagyis olyan autoimmun betegséggel küzd, melyben a glutén lenyelése (a fehérje, mely megtalálható a búzában, rozsban, árpában) a vékonybél károsodásához vezet. Ezeknek az embereknek nemcsak kerülniük kell a kenyeret és legtöbb süteményt, de problémáik lehetnek a pajzsmirigyükkel is, azzal a miriggyel, mely az anyagcserére ható hormonokat pumpál ki, befolyásolja a növekedést és a fejlődést, valamint a test hőmérsékletét. Egy 2008-as tanulmány szerint a lisztérzékeny embereknek háromszor akkora esélye van a pajzsmirigy-túlműködésre, mint a nem érzékenyeknek, s négy és félszer nagyobb a valószínűsége esetükben a hypothyreosis kialakulásának.

zabliszt

Olasz kutatók úgy vélik, hogy a diagnosztizálatlan, kezeletlen lisztérzékenység „megnyom egy kapcsolót” a szervezetben, mely aztán fokozatosan újabb betegségeket alakít ki. Ha egyik ilyen kór esetünkben fennáll, szívességet teszünk magunknak, amennyiben leteszteltetjük magunkat egy másikra is. A gluténmentes diéta mindenesetre segíthet kordában tartani a tüneteket.

2.Szívelégtelenség + csontritkulás

A szívprobléma meggyengíti a csontvázat. Egy 2012-ben elvégzett tanulmány összefüggésbe hozta a szívelégtelenséget a csontok vékonyodásával, mellyel együtt 30 százalékkal nőtt a súlyos törések rizikója. A pontos ok nem ismert, de számos teória létezik. Az egyik lehetséges magyarázat szerint ugyanazok a gének vannak hatással mindkét állapotra. Egy másik szerint a keringésnek van benne szerepe: amikor az eltömődött artériák akadályozzák a véráramlást az alsó végtagok irányába, csökken az ásványi anyagok forgalma a vér és a csontok között. Amennyiben már volt gondunk a szívünkkel, nem árt elvégeztetni egy csontsűrűség vizsgálatot.

S legközelebb, ha mellkas röntgenen veszünk részt, kérjük meg orvosunkat, hogy nézzen utána a törések előjeleinek. Ha vannak ilyenek, szükséges lehet több kalcium- és D-vitamin fogyasztása, a testmozgás megnövelése, valamint akár csontritkulás elleni gyógyszerek szedése. Az orvosok szerint a kezelés csökkenti a jövőbeni törések esélyét, méghozzá 50 százalékkal.

csontok

3.Pszoriázis + pszoriázisos arthritis (arthritis psoriatica)

Amennyiben pszoriázissal küzdünk, nagy valószínűséggel tudunk róla. Ez az autoimmun betegség vörös, hámló foltokat idéz elő a testen, többnyire a könyökön, térden és a fejen. Azt azonban talán nem tudjuk, hogy öt pszoriázisos betegből egynél a pszoriázisos arthritis is kialakul, mely fájdalmas ízületi gyulladást okoz, fájó, merev, érzékeny ízületekkel. Sőt, visszafordíthatatlan ízületi károsodás lehet belőle, ha kezeletlenül hagyják. Szakértők szerint az esetek 50 százaléka nincs diagnosztizálva. Tehát, ha pszoriázisunk van, érdemes vizsgálatot végeztetnünk orvosunkkal ízületi gyulladásra is, valamint rheumatoid arthritis-ra, stroke és szívroham megemelkedett esélyére. Ezeket sajnos szintén összefüggésbe hoztak már a pszoriázissal.

4.Cukorbetegség + depresszió

A diabétesz csaknem duplájára emeli a depresszió kialakulásának esélyét tanulmányok szerint. Az a stressz, amely a cukorbetegséggel jár – olyan tünetekkel, mint a kimerültség, hányinger, gyakori vizelés vagy fertőzések, a szokatlan szomjúság, a homályos látás és a lassú sebgyógyulás -, bőven elég ahhoz, hogy depressziót okozzon. Ám az is lehet, hogy azon metabolikus hatások eredményezik, melyeket a diabétesz gyakorol az agyra. A cukorbetegeknek olyan tüneteik lehetnek, mint a depressziósoknak: a vércukor ingadozása miatt fáradttá és szorongóvá válhatnak, befolyásolhatja alvásukat és túl sok evésre ösztönözhet. A cukorbetegeknek fontos folyamatos és nyílt kommunikációt fenntartaniuk orvosukkal és szükség esetén igénybe venniük egy mentális egészségügyi szakember segítségét.

szomoru

5.Tüdőgyulladás + érrendszeri betegség

Amennyiben már kerültünk kórházba tüdőgyulladás miatt, esetünkben a szívroham és a stroke esélye jelentősen megnő az azt követő hetekben és hónapokban, sőt, ez az állapot akár 10 évig is fennáll – világított rá a Journal of the American Medical Association szaklapban 2015-ben megjelent tanulmány. Noha a vizsgálat két korábbi esethez kötődött, ez az első tanulmány, amely olyan embereket vizsgált, akiknek nem voltak érrendszeri betegségre utaló jeleik, mielőtt megbetegedtek volna. A kutatók ma úgy gondolják, hogy a tüdőgyulladás önálló kockázati tényezőt jelent az érrendszeri betegségek esetében.

6.COPD + övsömör

Mi a közös a tüdőbetegségben és a bárányhimlőben? Az, hogy ha az egyik már van, akkor nagy eséllyel a másik is kialakul. No nem éppen a bárányhimlő, hanem az övsömör (herpes zoster), mely egy fájdalmas bőrkiütés, ugyanennek a vírusnak a jóvoltából. Egy 2011-es tanulmány, melyet a Canadian Medical Association Journal közölt, felfedezte, hogy a krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedő pácienseknél, akiknél a tüdőprobléma blokkolt légutakkal is jár (krónikus bronchitis-szel vagy emphysemával például), sokkal nagyobb valószínűséggel jelentkezett az övsömör, különösen, ha alkalmaztak szájon át szteroidokat. Ismert, hogy az övsömör akkor üti fel a fejét, amikor az immunrendszer sérül, és egyre több a bizonyíték arra, hogy a COPD autoimmun betegség. Vagyis, ha bármilyen tüdőbetegségünk van, konzultáljunk orvosunkkal az övsömör megelőzésének esélyeiről – amely vakcinával is megoldható lehet.

kohog

7.Hőhullámok + Csontsűrűség problémák

Ha még nem lenne elég menopauza idején a hőhullám és az éjszakai izzadás, ezek a jelek más problémára is utalhatnak: az alacsony csontsűrűségre. A 2015 januárjában elvégzett, Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism szaklapban közölt tanulmány arra mutatott rá, hogy azon hölgyek esetében, akik jelentős menopauzás tüneteket tapasztaltak, megduplázódott a csípőtörések száma, összehasonlítva őket azokkal a nőkkel, akik könnyebben vészelték át a változókort. A kutatók még nem tudják, miért gyorsítják fel a csontvesztést a hőhullámok, ám arra ösztönzik a nagyobb kockázatnak kitett hölgyeket, hogy tegyenek lépéseket ennek megakadályozása érdekében – védjék meg csontjaikat. Végezzenek több testmozgást és győződjenek meg arról, hogy elegendő kalciumot és D-vitamint visznek be szervezetükbe.

Forrás: Tóth Eszter - napidoktor.hu