Honnan tudom, hogy manipulálnak? – 2. rész.

Bármilyen manipuláció céljának is érezzük magunkat, nem igazán tudjuk bizonyítani, sokkal inkább érezzük csak, hogy befolyás alatt cselekedtünk. Általában utólag csak. Hogyan védhetjük ki, készülhetünk fel arra, hogy ellenálljuk?

Érzelmi manipuláció, más néven érzelmi zsarolás

A manipuláció egyik gyakori formája, amikor valaki bűntudatot kelt a másikban, azzal a céllal, hogy az illető úgy cselekedjen, ahogy a manipuláló személy szeretné.

Általában a befogadó nincs tudatában annak, hogy éppen zsarolják, csak azt érzi, hogy kellemetlenül érzi magát. Továbbá elhiszi, hogy a másik érzéseiért kizárólag ő a felelős.

A bűntudat feloldásának vágya miatt enged a nyomásnak, és megteszi mindazt, amit a másik vár tőle, még akkor is, ha közben érzi, magától mást tenne.  Például ha valaki azzal zsarolja a másikat, hogy ha elhagyja, ő bele fog halni, nem fogja kibírni.

Lehet, hogy ő így érzi, de akkor ezt a problémát neki kell megoldani, neki kell segítséget kérni.

gondolkodas

Védekezésképpen próbáljunk meg arra gondolni, hogy nem vagyunk felelősek a másik érzéseiért, még akkor sem, ha ő ezt állítja.

Érzelmi manipulációnak nevezzük azt is, ha valaki a másik önértékelésére, önérzetére apellál.

Vagyis az elején leértékeli a másikat – aki valóban értéktelenebbnek is érzi ezáltal magát – majd azt ígéri, általa , vagy a megfelelő viselkedés által megnő ismét a másik önértékelése.  Például gyakori kamaszoknál, hogy úgy veszik rá egymást egy adott deviáns viselkedésre, hogy azt mondják: Úgyse mered megtenni!

Nem arról van szó ilyenkor, hogy nem meri, hanem sokkal inkább arról, hogy nem akarja. Ugyanis tudja a következményeket. Mégis megteszi, mert úgy érzi, ha nem, a többiek leértékelik.

Védekezés: ismerjük fel, hogy sem a leértékelés, sem a felértékelés nem valódi.

Másrészről bármit is teszünk, a felelősség a miénk lesz, nem mondhatjuk, hogy a másik kényszeríttet bele.

veszekedes_kapgaleria

Dicséret, amit hízelgésnek hívunk

Bizonyos értelemben a túlzott dicsérete a másiknak is a manipulációkhoz sorolható, de csak abban az esetben, ha a dicséretnek ismét rejtett célja is van. Ezt nevezzük hízelgésnek.

Például az ismert mesében a róka addig dicséri a hollót, hogy milyen szép hangja van, amíg az ki nem nyitja a csőrét. Ekkor kiesik a sajt a szájából, és a róka megszerzi a zsákmányt.

A hiú embereket lehet ezen a módon manipulálni. Aki tisztában van a saját értékeivel, az védett lesz az ilyen típusú manipulációktól.

A legbiztosabb módja annak, hogy védve legyünk bármilyen manipulációval szemben, ha kellő önismerettel rendelkezünk. Aki tisztában van a saját értékeivel, a saját vágyaival és céljaival, azt nagyon nehezen lehet befolyásolni.

Sose felejtsük el, bármit teszünk, a felelősség a miénk lesz!

Forrás: