ezért nem jó, ha túl sok szabadidőnk van

Ha nagyon sok az ember szabadideje, vagy nem tudja produktívan, társaival együtt eltölteni, az akár a megélt jólétére is negatívan hathat.

Egy friss tanulmányban Marissa Sharif, a Pennsylvaniai Egyetem pszichológusa és kollégái arra jutottak, hogy a rengeteg szabadidő csökkentheti az érzékelt jóllétet. Bár az emberek eleinte jobban érezhetik magukat a kikapcsolódástól, a túl sok pihenéssel nem feltétlenül tart ki a trend.

Sharif szerint ha az embernek nagyon sok a szabadideje, úgy érezheti, hogy kevésbé hasznos. Emiatt aztán negatív irányban változhat a megélt jóllét.

A csapat két korábbi felmérést elemzett, így összesen mintegy 35 ezer személy adataihoz jutottak hozzá. Az egyik vizsgálat eredményei alapján napi két óra szabadidőig az emberek jobban érezték magukat, öt óra környékén viszont rosszabbodni kezdett az alanyok közérzete.

Foto:pixabay.com

Az első vizsgálat azt is feltárta, hogy sokat számít, mivel töltik az emberek a pihenőidejüket. A társadalmi vagy produktív tevékenységekre fordított szabadidő például nem hatott negatívan a szubjektív jólétre.

„Arra jut időnk, amire akarjuk”- közhelynek számító mondat, azonban igaz. A szabad, boldog, tartalmas életre mindenki vágyik. 

Tartalmas szabadidő – álom, vagy valóság

 

A kutatók utóbb egy online felmérést is végeztek két részletben, összesen mintegy 6500 résztvevő bevonásával. Az alanyoknak el kellett képzelniük, hogy mihez kezdenének egy napi szinten megállapított szabadidő-mennyiséggel. Az eredmények megerősítették, hogy a produktivitás nagyon fontos az emberek számára.

Foto:pixabay.com

Az új tanulmány alátámasztja, hogy igenis szükségünk van pihenésre. Az eredmények ugyanakkor arra is rávilágítanak, hogy nem mindegy, mennyi kikapcsolódás jut, és hogy mivel töltjük azt.

Forrás: szimpatika.hu

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.