Ezért fontos aludni a gyerekeknek délután

Egy amerikai kutatás bebizonyította, hogy a sziesztázó gyerekek boldogabbak és teljesítményük is jobb a társaiknál.
 

Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy megállapítsuk kipihenten mindig jobb teljesítményre vagyunk képesek, legyen szó fizikai vagy éppen mentális feladatokról. Az alvás fontosságáról már oldalunkon is sokszor olvashattál, melyre a gyerekeknek is olyan nagy szükség van, mint nekünk felnőtteknek.

Az Egyesült államokbeli Pennsylvania Egyetem és a Kaliforniai Egyetem közös kutatása a pihenéssel kapcsolatosan újabb tanulmányt végzett a gyerekre vonatkoztatva. A két intézmény megállapítása szerint a kellő mennyiségű rendszeres délutáni pihenés megléte a gyerekeknél egyértelműen pozitív hatással van energiaszintjükre, a hangulatukra és iskolai munkájukra is. A vizsgálatban több ezer gyermeket, elsősorban felső tagozatosokat és szüleit vonták be, akik a kísérletben lévő gyermekek teljesítményének növekedését abszolút megerősítették a kutatóknak.

Foto:123rf.com

A vizsgálatról a Sleep tudományos folyóiratban közöltek cikket, melyből kiderül, hogy a sziesztázó gyerekek lelki állapota is egyértelműen javult, azaz boldogabbak voltak, koncentrációs képességeik is növekedtek, ráadásul kevesebb viselkedési problémájuk volt.

A kutatás kitér rá, hogy míg óvodában természetes a délutáni alvás és sok általános iskolában is alkalmazzák alsó tagozatban, de később ez megszűnik és visszaveti a gyerekek teljesítményét. A vizsgálatból egyértelműen kiderül, hogy a legtöbb gyerek kora délutánra már annyira fáradt, hogy alig bír ébren maradni, pedig ilyenkor egy órás alvás csodákat művelhet.

A kísérlet bebizonyította, hogy a rendszeres délutáni pihenés minden magántanár és speciális tanítási eszköz nélkül jótékony hatású. Ha te is látod gyermekeden az ilyesfajta fáradtságot, próbálkozzatok meg heti 3-4 délutáni pihenővel.

Ezt teszi alvásunkkal a lámpafény

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.