Nézd meg, hogy néz ki most ez a srác!

Őrfalvy Gusztáv egy jóképű, magabiztos, kisportolt testű fiatalember, ám nem volt ez mindig így. Egy inspiráló történet következik, ahol főhősünk nemcsak egy új testre, de egy teljesen új életre és egy igaz barátra is szert tett.

Guszti gyerekkorában aktív kisfiú volt, azonban sportolói pályafutásával kapcsolatos reményei 13 évesen egy csapásra füstbe mentek. Utánpótlás focistaként egy meccs közben darabokra törött a térde. Az orvos azt mondta neki, egy életre felejtse el a sportot és örüljön, hogy egyáltalán tud még járni. A balesetet követően a fiú zárkózott lett, tudat alatt kerülte a volt sporttársakat, egyáltalán nem mozgott és az evés lett az egyik kedvenc időtöltése. Ez hosszú évekig ment így, a kilók pedig folyamatosan kúsztak fel rá. Kezdetben abszolút laikusként, nagyon rossz megoldásokkal próbálta csökkenteni a súlyát.  Napi egy alkalommal evett, mindösszesen egy szelet pizzát. Ettől persze fogyott valamennyit, azonban a hirtelen súlyvesztéstől megereszkedett a bőre. Erősen vitaminhiányos, legyengült szervezettel ment le az edzőterembe. Itt találkozott Schönekker „Söni” László személyi edzővel, aki rábeszélte, hogy próbáljanak ki egy edzést együtt, a közös munka pedig immáron két éve tart. Guszti ez idő alatt 150 kg-ról 90 kg-ra fogyott, és bátran kijelenthetjük, egy teljesen új ember lett belőle. Ahogy alakult át a teste, úgy alakult át az edző-vendég viszony is egy mély, igaz barátsággá. Ahol feltétlen a bizalom, töretlen a hit, senki nem ver át senkit és a felek kölcsönösen motiválják egymást.

orfalvy gusztavA közös munka első fázisa a vázizomzat-építés volt, a helytelen táplálkozásnak köszönhetően ez ugyanis teljesen elfogyott. Söni előírta vendégének a napi ötszöri „fitneszes” étkezést, ez kezdetben nagy harc volt köztük, Guszti ugyanis egyszerűen nem akarta elhinni, hogy tele gyomorral is lehet fogyni. A helyes étkezést étrend-kiegészítőkkel tökéletesítették, pótolták a vitaminokat, ásványi anyagokat, elkezdték az aminosavak, a fehérje és az l-karnitin bevitelét. Az edzést kardió mozgásokkal és saját testsúlyos alapgyakorlatokkal kezdték, kezdetben rendkívül óvatosan terhelték a sérült térdet. A fizikai aktivitást fokozatosan növelték, mígnem elérték a heti 3 súlyzós és 2 kardió edzést. Gusztinak azt is meg kellett tanulnia, hogy ne kilókban gondolkodjon, hanem egy esztétikus fizikum elérését tűzze ki célul. Motivációnak egy életmód magazin címlapján lévő kidolgozott férfitestet választottak.

orfy gusztav elotte utanaMára ez életmódként rögzült, ahol a kemény munkával felépített és kidolgozott izomzat tökéletesítése zajlik. Ez jelenleg heti 5 súlyzós edzést jelent, amit a következő BioTechUSA étrend-kiegészítőkkel tettek és tesznek még hatékonyabbá: Iso Whey Zero (edzés után), Multivitamin for Men (reggelivel), Thermo Drine Pro (első étkezés előtt vagy kora délután), HMB 3000 (edzés után fehérjével)  és CLA 400 (vacsora után). Guszti sokkal magabiztosabb, nyitottabb lett, óriásit nőtt az önbizalma, aminek köszönhetően csinos barátnőre talált. Magának viszont még mindig nem igazán hisz, így minden nap szüksége van megerősítésre edző barátja részéről. Söni és Guszti nagy terveket dédelgetnek a jövőre nézve. Az immáron kidolgozott testű fiatalember edzőjével együtt ősszel egy fitnesz versenyen is megméretteti magát, fitness modell kategóriában.

Mester és tanítványa egyaránt azt vallják: „Lehet, hogy most még nehéznek tűnik, de minden küzdelmes lépéssel egyre könnyebbé válik!”

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.