Brutálisan lefogyott Kelemen Anna – Mi áll a háttérben?

Kelemen Anna tovább fogyott, és ez már a követői szemét is szúrni kezdte. Azt mondta, nincs testképzavara, csak ráment a gyomra a jelenlegi helyzetre, ami körülbelül két éve tart.

Mostanában inkább sokat iszik, azt állítja húst eszik, de ahhoz semmi köretet nem tesz. Centikről és kilókról nem szívesen beszél, annyit azonban elárulhatunk, hogy már jócskán 50 kiló alatt van.

“Az anorexia, bulima csak szavak…, ezektől én nagyon messze vagyok. Mindenben szeretek elmenni a falig, így most ebben is. Történt egy fogyás az utóbbi pár hónapban, fél évben. Kíváncsi vagyok arra, hogy mikor lesznek beszédzavaraim például a szénhidrát-megvonástól. Túl erős nem vagyok, azt be kell valljam, a kalóriamegvonás miatt súlyokat például nem tudok emelgetni” – mondja Kelemen Anna

A szakemberek felhívják a figyelmet a kóros fogyás veszélyeire, amit ha számokban szeretnénk kifejezni, akkor 18,5-es BMI alatt már kóros soványságról beszélünk. Anna BMI értéke 15 körül mozog, de őt ez nem érdekli, szerinte az csak egy szám, és semmi nem tudja eltéríteni az útjáról.

Olvasd el ezt is!

Sokan fordultak az Ozempic-hez látványos fogyásért

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.