Átlagon aluli a zöldségfogyasztásunk

A WHO által ajánlott napi 400 gramm zöldség-gyümölcsnek mindössze a felét fogyasztjuk…

Fél ezren játszva tanultak az egészséges életmódról az első Sali-Bulin, ahol zenével, bábszínházzal, mesesarokkal és ingyenes, személyre szabott táplálkozási tanácsokkal várták az egészségtudatosságra vágyókat. A rendezvényből befolyt teljes összeget, több mint 300 000 forintot a szervezők a Bátor Tábor részére ajánlották fel.

Az elsődleges célunk, hogy a gyermekek számára érdekessé tegyük a zöldségeket és gyümölcsöket. Sajnos nagyon kevés felnőtt fogyaszt belőlük megfelelő mennyiséget, és ez kihat a gyermekek étkezési szokásaira is. Viszont ha sikerül megszerettetni a kicsikkel a nyers zöldségeket és gyümölcsöket, ez az arány javulhat” – fejtette ki a Sali-Buli családi nap és jótékonysági esemény főszervezője, Gazsi Zoltán, az eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint fontos a szülői minta, viszont a gyerekek ugyanúgy hatással vannak a felnőttekre.

gyümölcs

Az itthoni gyerekek közel negyede túlsúlyos

Miközben a kicsik az egészségtudatossággal ismerkedtek és meséket hallgattak, addig a szülők ingyenes, személyre szabott táplálkozási tanácsokat kérhettek a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségétől. Kubányi Jolán, az MDOSZ elnöke elmondta, hogy a WHO ajánlása alapján 400 gramm zöldséget-gyümölcsöt kellene fogyasztanunk naponta.

„Ma a felnőtt lakosság zöldség és gyümölcsfogyasztása messze elmarad az ajánlott napi mennyiségtől. Átlagosan 200-250 grammnyit eszünk, és ez igaz a gyerekekre is, ami hozzájárul ahhoz, hogy jelenleg Magyarországon a gyerekek több mint 20 százaléka túlsúlyos, illetve elhízott” – tette hozzá az elnök. A helyszínen megkérdezettek többsége leggyakrabban répát, paradicsomot és salátát fogyaszt, viszont a brokkoli is igen előkelő helyen szerepel a kedvencek listáján.

BÁTRAK eledele

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének szakemberei, valamint óvónők, tanárok és családok visszajelzései alapján olyan új zöldségmixet válogattak össze, amelynek alapanyagai és vágásmérete közel áll a gyermekek szívéhez, és egyszerűen, könnyen lehet megenni. A konyhakész sárgarépa pálcikákból, színes kaliforniai paprikaszeletek és jégsaláta keverékéből álló diákcsemege sikerrel debütált a Sali-Bulin, amelynek minden eladott darabja 10 Ft-tal támogatja a Bátor Tábort.

A daganatos és más betegségekben érintett gyerekeknek és családoknak élményterápiás programokat nyújtó Bátor Tábor már ötödik éve dietetikusok által összeállított menüvel várja ingyenes programjaira a táborozókat. A kiegyensúlyozott, napi hatszori étkezést viszont nem könnyű finanszírozni, ezért is vagyunk hálásnak a támogatásért, akik salátával és egyéb adományokkal segítik táborunkat” – köszönte meg az együttműködést Molnár Attila, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Forrás: