Szénhidrát nélkül nem lehet tartós a fogyás

Sok diéta a szénhidrátokat tartja a karcsú vonalak legfőbb ellenségének, így azok teljes elhagyását javasolja. Az igazság azonban az, hogy a diétához is szükségesek a szénhidrátok, csak nem mindegy, milyeneket fogyasztunk.

Szénhidrát – nem mindegy miből nyerjük

Egyre több híresség nyilatkozik úgy, hogy csodás fogyását annak köszönheti, hogy teljesen száműzte étrendjéből a szénhidrátokat. Ilyenkor főleg a fehér kenyérre és a finomított cukrokat tartalmazó élelmiszerekre gondolnak, és sokan azt hiszik, képesek teljes mértékben kiszorítani táplálkozásukból a szénhidrátokat. Pedig ez távolról sincs így, hiszen minden, amit megeszünk – kisebb vagy nagyobb mértékben – tartalmaz szénhidrátot. Még a paradicsom is!

Szükségünk van rá

Élettani szempontból a szénhidrátok az energiatermeléshez szükségesek, egy grammnyiból 4,1 kcal, vagyis 17,6 kJ energia szabadul fel. A fel nem használt szénhidrátokat azonban a szervezetünk elraktározza ínségesebb időkre a zsírszövetben. Elhízás akkor következik be, ha túl sok szénhidrátot fogyasztunk, viszont nem mozgunk eleget. A megfelelő anyagcsere egyensúlyhoz egy felnőtt embernek minimálisan 100 grammnyi szénhidrátot kell fogyasztania.

Bajt okoz, ha kizárjuk

Bár elvileg a szénhidrát nélkülözhető, hiszen szervezetünk bizonyos aminosavakból, glicerinből és tejsavból is elő tudja állítani az agy, a vörösvérsejtek és az idegrendszer számára szükséges mennyiségű glükózt, hosszú távon mégsem szabad teljesen megvonni magunktól. Ha ugyanis az étrendünkből tartósan hiányzik a szénhidrát, az idővel felborítja az szervezet só-víz háztartásának egyensúlyát és fokozza a szöveti fehérjék lebontását is. Éppen ezért fontos, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű szénhidrát kerüljön a szervezetünkbe.

gabonapehely

Diétához is jól jön                                            

Két fajtáját különböztetjük meg a szénhidrátoknak. Az egyik az egyszerű szénhidrátok, amelyek egyszerű cukrokká alakulnak az emésztés során, azonnal felszívódnak a vékonybélben és közvetlenül a vérbe jutnak. Ebből raktároz a szervezet, ha túl sokat viszünk be belőle. A másik fajta az úgynevezett összetett szénhidrátok, melyek nehezen vagy egyáltalán nem emészthetőek meg. Ez utóbbiak közé tartoznak a nem emészthető élelmi, más néven diétás rostok, melyekre nem hatnak az emésztő enzimek, ezáltal alig hasznosul belőlük valami. Az élelmi rostoknak két fajtája van, a vízben oldható és az oldhatatlan rostok. A vízben oldható fajtájú rostok a szénhidrát- és zsíranyagcserét fokozzák, míg a nem oldható rostok csökkentik az éhségérzetet és serkentik a bélműködést is.

Forrás: https://napidoktor.hu/index