Aludni folyamatosan kell

A rendszeresen megszakított alvás következtében a kísérleti egerek memóriája romlani kezdett, és nem ismertek fel a megszokott környezetüket, állítják egy új tanulmány.

A tudósok szerint a mély alvást az agy arra használja fel, hogy a nap közben történt eseményeket feldolgozza, értékelje, és eldöntse, hogy melyik emlékeket érdemes elraktározni. A Stanford Egyetemen végzett új tanulmány a megzavart alvás hatásait az optogenetika elnevezésű technikával vizsgálta, mely során bizonyos sejteket genetikailag módosítanak, amitől a sejtek fénnyel kontrollálhatóvá válnak. A kutatók azokat a sejteket módosították, amelyek ébrenlét és az alvás közötti átkapcsolásért felelősek.

alvas

Ezt követően a kutatók fényimpulzusokat küldtek közvetlenül az alvó egerek agyába. Ez azt jelentette, hogy a tudósok úgy tudták megzavarni az alvást, hogy az nem volt közvetlen hatással teljes alvási időre, valamint az alvás összetételére és minőségére. Az egereket egy dobozba helyezték két tárgy mellé, melyek közül az egyiket régóta ismerték, a másikat még nem látták korábban.

Az egerek elvileg természetes környezetben mindig sokkal több időt töltenek az új tárgyak vizsgálásával, ám az alvás közben megzavart kísérleti egerek ugyanannyi időt töltöttek mindkét tárgy felfedezésével, amiből arra lehet következtetni, hogy nem emlékeztek a már korábbról ismert tárgyra, mondta Dr. Luis de Lecea, a kutatás vezetője.

Forrás: https://napidoktor.hu/


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.