A kevés alvás a hízás, ezáltal a meddőség kiváltója lehet

Rég tudjuk, hogy nem élünk túlságosan egészségesen. Ez pedig nem csak azt jelenti, hogy nem étkezünk jól, hogy nem mozgunk, hanem azt is, hogy komoly gondjaink vannak az alvással is. Nemrégiben pedig egy tanulmány rámutatott, hogy az alváshiány hizlal, amivel sajnos a meddőség kialakulásához is hozzájárulhat.

A tanulmány

A Rochester állambeli Mayo Clinic szív- és érrendszeri gyógyászattal foglalkozó kutatója vezette azt a kutatást, mely rávilágított arra, hogy az alváshiány bizony hízással is jár. A vizsgálatok első körben nem jeleztek komoly hízást, a négy órás alvás esetén pusztán fél kg-ot, ám a behatóbb vizsgálatok már mást mutatnak. A rendszeres alváshiány, mely sajnos népbetegségnek tekinthető a fejlett civilizációkban, növeli a hason felhalmozódó zsírszövetek mennyiségét. Ráadásul ez a zsír sokszor még csak nem is “párnácskák” formájában jelentkezik, hanem befelé terjeszkedik. Ez pedig több problémát is felvet.

A zsír és a gondok

A zsír egy nagyon hasznos és szükséges összetevője a szervezetnek, de csak meghatározott mértékben. A szírszövetek felszaporodása, különösen, ha a zsigeri zsírokról beszélünk sokszor nem jelent esztétikai kihívást, ám a szervezet működését igen nagy mértékben befolyásolja. Ez igaz a szív és érrendszeri működések, a hormonháztartás, de még a termékenység esetében is.

“A felesleges zsírszövet ugyanis – mind a zsigeri, mind pedig az elhízást látványossá tevő zsírszövet hormontermelő egységként is működik. Ösztrogénazonos anyagot termelve ösztrogéndominanciát képes kialakítani, mely hosszabb távon nem csak a meddőség jelentkezését idézheti elő, hanem az olyan betegségek megjelenését is, mint a PCOS, a mióma, de közvetve például az inzulinrezisztencia kialakulásához is hozzájárulhat” – mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász, a ratkotunde.hu szakértője.

hízás, túlsúly

Foto:123rf.com

A megoldás

Fura, de az elhízás – legyen szó bármilyen zsírszövet elszaporodásáról – messze nem jelenti azt, hogy a szervezet tápanyagellátottsága megfelelő. Sőt! A felesleges zsírszövet kialakulásában is szerepet játszik az, hogy táplálkozásunk nem kiegyensúlyozott a tápanyagbevitel szempontjából. Ennek megfelelően a megoldás is adottEz egyrészt a megfelelő hosszúságú és minőségű alvást jelenti, mely kikerülhetetlen és elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez. Emellett a kiegyensúlyozott táplálkozás és a mozgás hozhat megoldást. Itt azonban van egy nagy DE…

Egy tökéletes világban mindenki annyit alhatna, amennyire a szervezetének szüksége van, és úgy, és annyit ehetne és mozoghatna, ami a neki leginkább megfelelő. A világ azonban nem tökéletes, a mindennapi rohanás, a stressz és a tömegtermelt élelmiszerek még a rendszeres mozgás és egészséges életmód mellett is jelentkező tápanyaghiányos állapotokat generálnak (ez jól tetten érhető azon, hogy jelenleg a világon minden negyedik ember valamilyen tápanyaghiányos állapottal küszködik).

A megfelelő tápanyagpótlás segíthető egy jó vitaminkészítménnyel. Ehhez a termék legyen komplex, azaz sok összetevős, és a lehető legtöbb anyag szerves kötésben legyen jelen (-citrát és -glükonát kötések). Így az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is javulhat.

A családalapítási tervek segítésére azonban még ez sem elég. A terhesség ugyanis elképesztő kihívás a szervezetnek, ráadásul az eltérő trimeszterek tápanyagigénye nem egyezik meg! Vagyis az, ami jó az első trimeszterben, már kevés lesz a másodikban, és megint más összetételben kellenek a tápanyagok a harmadik trimeszterben és a szoptatás alatt. A kiválasztott várandósvitaminnak tehát követnie kell a trimeszterek igényrendszerét, vagyis megfelelő tagoltsággal is rendelkeznie kell a komplexitás és a szerves kötések mellett.

Olvasd el ezt is!

Hormonális gondok a meddőség hátterében

Forrás: Napidoktor.hu