Kapcsolati káosz a Facebook miatt

Az adatlap a viták alapja. Kapcsolatromboló közösségi élet, avagy vigyázz mit írogatsz, mert szakítás lesz a vége.

A facebook jelenségnek és erőteljes begyűrűzésének a mindennapjainkba, nem csak pozitívumai vannak. Az emberek kíváncsi természete a kevésbé gondos felhasználóknak köszönhetően nem ismer határt. Persze nem csak idegeneket leshetünk meg a közösségi hálók kusza világában, hanem bármelyik ismerősünk után kedvünkre nyomozhatunk. Még izgalmasabb a dolog, ha mindezt párunk tartalmai között tesszük. A mosoly csak akkor olvad le az arcunkról, ha nem azt találjuk, amit szeretnénk.

Magunknak keressük a bajt

A párkapcsolatban mindent szeretnénk tudni a másikról. Még azt is, amit a párunk nem oszt meg velünk. A korunkat meghatározó virtuális életünk, vagyis a facebook létezése óta pedig lételemünk lett az állandó nyomozás. Eközben kedvünkre tesszük közzé gondolatainkat, illetve, hogy mi bántja a lelkünket. Persze nem csak ismerkedni tudunk így, hanem a szakításokat is sokszor a kevésbé átgondolt kommentek okozzák.

95xmovdx4

Lezáratlan múlt

Eleve nehezen kezelhető, hogy a párodnak előtted is volt szerelmi élete. Egy féltékeny természetnek ez önmagában leküzdhetetlen feladat, mondhat bármit a másik. Sokkal rosszabb a helyzet, ha az ex-szel jó viszonyt ápol a párunk. A felesleges féltékenységet pedig a facebook köbre emeli, így az állandó kémkedés a folytonos viták melegágya lesz.

Az óvatlan kommenetnek súlyos ára van

Még mindig tetszik az a lány? Láttam, hogy új barátod van, ki az? Miért írtad az annak a srácnak? Ti mióta vagytok ilyen jóban, folyton egymást lájkoljátok? Ezekhez hasonló kérdések sok kapcsolatban hangozhattak már el. Vajon, ha a lavina elindul, megállítható-e a folyamat?

shutterstock_456417791

Hol a határ?

A facebook végérvényesen megváltoztatta a kapcsolatokat? Néhány évvel ezelőtt még több energiánkba telt, hogy a kevésbé közeli barátokkal is tartsuk a kapcsolatot. Mára a virtuális barátkozás ösztönző jelenléte elmosta a korábbi akadályokat. Mindez épp annyira hasznos, amennyire megnehezíti az életünket. A túl sok lehetőség az információszerzésre nem várt paranoiákat alakíthat ki bennünk. A probléma pedig akkor kezdődik, ha a virtuális kapcsolatok megmérgezik a valódi szociális- és szerelmi életünket. Így ha nem vigyázunk, nem marad más nekünk, mint a gép.

Forrás: