A mosoly hat arca

Egy új kutatás szerint az emberek hatféleképpen tudnak mosolyogni ? és mindegyikkel mást üzenünk a külvilágnak.

A Kaliforniai Egyetem kutatói, Emiliana Simon Thomas agykutató és Dacher Keltner pszichológus professzor elsőként határozta meg, hányféle variációja létezik az emberi mosolynak.

Íme a variációk és rövid magyarázatuk:

– A Duchenne-mosoly, őszinte vigyort jelent, amelyet a XIX. századi francia tudósról, Duchenne-ről neveztek el, aki egy bizonyos izomdisztrófia vizsgálatában ért el eredményeket.

– Flörtölő, szégyenlős mosoly során az emberek általában a szemük sarkából tekintenek partnerükre és fejüket kissé oldalra döntik.13033– A szórakozott mosoly akkor jön létre, amikor egy jó tréfát hallunk, ilyenkor a mosollyal együtt a fejet hátravetjük.

Ezek a mosolytípusok, vélik a kutatás szerzői ugyan közvetítenek információkat a többi ember számára is, de alapvetően énközpontú megnyilvánulások – ilyenkor a beszélgetőtársak, a többiek irányába az alapreakción túl általában nem következik semmilyen további lépés. A hatféle mosoly további három eleme viszont már a szociálisan proaktív mosolytípusok, amelyek olyan igényeket is közvetítenek, mint a szorosabb kapcsolat kialakítása – erre alkalmas a szerelmes mosoly, amelyben a mosolygás egy kicsit billentett fejtartással és nyugodt tekintettel párosul.

Az érdeklődő mosoly során a párbeszéd folytatására buzdítjuk társainkat, amelyet a felvont szemöldökökkel együtt jelentkező mosoly jelez. Valamint létezik még a kínos mosoly, ahol a tekintetet a padlóra szegezzük általában.

Forrás: