Kié lesz ez a sztárotthon?

A Beatles dobosa, Ringo Starr gyermekkori otthonát árverezik el márciusban. A vevő azonban túl sok mindent nem kezdhet majd a teraszos házzal…

Elárverezik Ringo Starr, a Beatles együttes dobosának gyermekkori liverpooli otthonát tavasszal – számolt be róla a helyi média.

Az Admiral Grove 10. szám alatt található kétszintes házra, ahol a zenész 21 éves koráig élt, különleges árverésen lehet licitálni március 24-én a város nevezetes Cavern Clubjában, ahol a Beatles világra szóló pályafutása kezdődött. A kikiáltási ár 55 ezer font (22 millió forint), de az aukció szervezői bíznak benne, hogy nagy lesz az érdeklődés, és sok Beatles-rajongót is vonz majd a befektetési lehetőség.

Rigo Starr liverpooli otthona. Fotó: Google mapsAz apró téglás házak egyikében élt gyerekként Ringo. (Fotó: Google maps)

Az apró, téglafalú, teraszos ház jelenleg a Plus Dane kezelésében van. A cég a befolyó összeget a környéken található bérlakásainak fejlesztésébe akarja visszaforgatni.
Az 1800-as évek végén épült, két hálószobás házban az utóbbi 37 évben egy bérlő, Margaret Grove élt, aki tavaly hunyt el. Az asszony szívesen invitálta be a kíváncsiskodókat a házba, hogy körülnézhessenek Ringo Starr egykori otthonában.
A házzal kapcsolatban számos megkötés van érvényben: nem lehet belőle sem idegenforgalmi látványosságot, sem múzeumot csinálni.

 

Forrás: Hirado