Így tartják egészségesen a hajukat a sztárok

Sokszor az a benyomásunk, amikor ismert arcok újból felbukkannak a képernyőn, hogy mintha nem öregedtek volna. Ebben nagy szerepe van a genetikának és a testmozgásnak, de az egészséges hajnak is, ami hosszú évek alatt sem veszít volumenéből.

Az embernek általában napi 60-100 hajszála hullik ki, ami teljesen természetes, így a hajhullás kifejezés kissé megtévesztő. Nem lehet élesen elhatárolni egymástól a hajveszteséget nem okozó és a hajveszteséget okozó hajhullás mértékét, ez inkább attól függ, hogy milyen könnyen, milyen mennyiségben és mely területekről hullanak a hajszálak. Tehát a napi 100 alatti hajszál elvesztése a természetes hajváltás jele, miközben vannak olyan élethelyzetek, amikor a testünk változása okozhat jelentősebb hajhullást is.

Egészséges hosszú haj 2

Nem kell megijedni az ideiglenes hajvesztéstől

„Gyerekkorom óta táncolok és a hajam szinte a munkám részévé vált. Talán az sem áll távol a valóságtól, hogy egyben védjegyem is lett, hiszen a közönség mindig ezzel a dús hajkoronával látott. Sajnos a szülés utáni hajhullás engem sem kímélt. Nagyon zavart, hogy a mennyisége kevesebb lett” – árulja el Karsai Zita táncművész.

A kismamák egy része 1-3 hónappal a szülést követően hajhullást észlelhet. Hasonló tünetek jelentkezhetnek a fogamzásgátló tabletták szedésének befejezése után. Az ilyen típusú hajhullás oka, hogy a szervezet hormonszintje megváltozik, és a haj szokásosnál nagyobb része kerül nyugalmi fázisba, vagyis a természetes kihullás állapotába. Az ilyenkor jelentkező hajhullás csak ideiglenes. Nem szabad azonban elfeledkezni róla, hogy szoptatáskor a tejjel igen sok tápanyag távozik az anyukák szervezetéből. A cink, vas, jód és B-vitaminok hiánya hajhullást okozhat az ember bármely életszakaszában, ami viszont nem szűnik meg magától, mint a hormonális hajhullás esetében. A szoptatás idején az anyukák gyakran nem mernek szedni semmilyen szájon át bevehető készítményt attól tartva, hogy az anyatejbe olyan anyag kerül, ami nem kedvező a babának. Számukra olyan alternatív megoldásra van szükség, amivel helyileg lehet kezelni a hajhullást. A szoptatás befejezése után pedig olyan kúra ajánlott, amellyel a szervezetben helyreáll a haj növekedéséhez szükséges vitaminok és ásványi anyagok természetes egyensúlya.

Ez is elfér a púder mellett

Nemcsak őszinte mosolya, de a mezőny egyik leghosszabb hajzuhataga is hozzájárult ahhoz, hogy Geszler Dorottya 1989-ben a Miss Hungary szépségverseny dobogójának harmadik fokára állhatott és a közönségdíjat is megkapta. Frizurája azóta is hosszú, ami annak is köszönhető, hogy hajszálai nem vékonyodtak el és a számuk sem lett kevesebb. Egy évtizede már, hogy Dorottya a tévés műsorvezetés mellett pilates oktatással is magas szinten foglalkozik. Ami a testének a rendszeres mozgás, az a hajának a keratin.

“A keratin a köröm és a haj legfőbb alkotóeleme, egy olyan szerkezeti fehérjéje, ami a haj rugalmasságáért, ellenállóképességéért és fényességéért felelős. „A kreatin tartalmú hajerősítő készítmények nemcsak erőt, vitalitást és ellenállást adnak a legyengült és élettelen hajnak, de a fejbőr egészségét is elősegítik, ami nekem nagyon fontos, mert a sport és a felvételek előtti hajvasalás, beszárítás meglehetősen igénybe veszik mind a hajat, mind a fejbőrt” – mondja Geszler Dorottya, aki azt is elárulta, hogy egy praktikus eszközzel tartja formában a haját. – “Ha korán indulok, azért, ha későn érek haza, azért nincs időm az otthoni hajápolásra. De a hajerősítő sprayem mindig ott van a táskában, így bármikor és bárhol el tudom végezni a hajterápiámat.”

A nőiesség egyik záloga a haj, amelyet ugyanúgy táplálni kell, mit a testünket

Dacol az őszi hajváltással a tévéből is jól ismert modell, Szabó Dóra, akinél szakmai ártalom, hogy a haja kap hideget, meleget is.

Ráadásul göndör hajat örököltem, ami – tapasztalatom szerint – alapból száraz és töredezett. Van, hogy minden nap hajat mosok és vagy egyenesítem, vagy göndörítem. Úgyhogy kénytelen voltam egy pici figyelmet erre is fordítani, ha azt szeretném, hogy maradjon még valami a fejemen az elkövetkező évekre” – meséli Dóra, aki sok egyéb vitaminja mellett a haját is napi szinten táplálja vitaminokat, ásványi anyagokat és gyógynövényeket tartalmazó tablettával. Az ilyen készítmények már 3 hónapos kezelés után ellenállóbbá teszik a hajat a fésüléssel szemben, valamint fényesebbé és erősebbé teszik a hajszálakat. Apróságnak tűnhet, de fontos, hogy szeressük és minden korosztályban rendszeresen ápoljuk a hajunkat, mert így tovább őrizhetjük meg nőiességünket, magabiztosságunkat és lelki egészségünket is.

Ezt kívánja tudatosítani a „Szeresd a hajad!” mozgalom, amelyet Karsai Zita, Geszler Dorottya és Szabó Dóra is támogat. A kezdeményezéshez csatlakozó nők büszkén mutatják meg a hajukat az Instagramon a #szeretemahajam hashtaggel.

Olvasd el ezt is!

Hajápolási tanácsok őszre

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.