Úszólecke gyerekeknek

Az úszás az egyik legelőnyösebb mozgásforma, eredményesen korrigálja a helytelen tartást, a gerinc deformitásokat, fejleszti az állóképességet és a sérülések lehetősége is minimális, valamint segíti a gyermek izomzatának arányos fejlesztését, javítja a keringésrendszerét, erősíti immunrendszerét.

Fontos, hogy gyer­mekünk megsz­er­esse a vizet és élvezni tudja az előnyeit, de felmerül­het ben­nünk a kérdés vajon mikor tan­uljon meg gyer­mekünk úszni? Milyen veszé­lyekkel járhat az úszás és szülőként milyen mód­sz­erekkel segí­thetünk gyer­mekünknek? Ezekre ker­estük a választ!

Soha nem lehet elég korán kez­deni A legkisebbeket már három hóna­pos kortól lehet vinni úszásra, ahol a baba inten­zíven mozog a vízben, és olyan gyako­r­la­tokat végez, melyek stim­ulálják az idegse­jtek működését, így a babaúszá­son résztvevő kis­babák hama­rabb érik el a mozgás­fe­jlődés egyes stádi­u­mait, mint kortár­saik.

A babaúszás és első közös stran­dolá­sok előtt első lépésként érdemes nagy kád­ban fürdetni a babát. Az uszodában és a tópar­ton is azt látja a kicsi, hogy hatal­mas víz veszi körül. Igyekez­zünk otthon felkészíteni a kic­siket erre az élményre! Ha pici kor­ban megsz­ereti a baba a vizet, később kön­nyebb dol­gunk lesz akár stran­dolás­ról, akár úszás­ról vagy vízi sportokról legyen szó.

Szeresd a vizet!

A vizet első­sor­ban maga a szülő tudja megsz­erettetni a gyerekkel. Ha a szülő nyu­godt, mag­a­biz­tos a vízben, a baba és később a nagy­obb gyer­mek is megérzi, így kön­nyebb dol­gunk lesz. Ha a szülő ideges, rágörc­söl, akarat­lanul is közvetíti a gyerek felé a vízzel szem­beni félelmét. Erre már a kezde­tek­től érdemes odafi­gyel­nünk, ha azt szeretnénk, hogy mag­a­biz­tos, vízsz­erető és ügye­sen úszó nagy­fiú vagy nagylány váljon gyer­mekünkből. A biz­tos úszás, az otthonos mozgás a vízben élet­mentő készség és élet­meg­tartó lehetőség.

babauszas

Az úszás elsajátítása

Babaúszás és szám­ta­lan közös családi fürdőzés után a gyerekek óvodás korukra elérnek abba az életko­rba, amikor a külön­böző úszás­ne­meket is elsajátíthatják. Szá­mos tényező befolyá­sol­hatja a gyer­mek előre­ha­l­adását az úszás elsajátításában.

Bíz­zuk szakemberre!

Fontos hangsú­ly­oz­nunk, hogy az úszá­sok­tatás nem „gyerekjáték”. Ha elhatároz­tuk, hogy úszni vis­szük gyer­mekün­ket, mind­képp ker­essünk fel sza­kem­bert. A szülőkkel való gyako­r­lás ter­mészete­sen később nagy szerepet ját­szik, de az úszás komoly dolog, ezért min­denkép­pen érdemes annak tanítását olyan sza­kem­berre bízni, aki tudja, hogy milyen ütem­ben, milyen mód­sz­erekkel fejlesz­theti leghatékonyab­ban a gyerekek tudását.

Miko­rtól vágjunk bele?

A tapasz­ta­la­tok azt mutatják, hogy 4 - 5 éves koruk körül a kic­sik már megér­tik, hogy az oktatók mit szeretnének tőlük, és általában nagyon lelke­sen sajátítják el az úszás­ne­meket. Általában az is igaz, hogy közösség­ben sokkal kön­nyebben taníthatók a gyerekek, mint egyedül. Ha az óvodában-​iskolában már megszok­ták a közösséget, ter­mészetes szá­mukra, hogy van egy óvónéni-​tanító néni, aki mag­yaráz nekik és oda kell figyelni, a gyerekek jól oktathatók cso­por­tosan.

Léteznek kisebb gyerekeknek szervezett úszás­tan­folyamok is, de azokon általában inkább a vízhez szok­tatás­ról van szó, az egészen piciket még nem igazán lehet taní­tani. Min­demel­lett per­sze az is fontos, hogy csemeténk ne fél­jen a víztől. A tan­uláshoz igyekez­zünk olyan helyet találni, ahol az oktatás során a ked­vesség és figyelmesség elsőszámú szem­pont.

Annak ellenére, hogy az emberek számára a víz ter­mészetes közeg­nek számít, elő­for­dul, hogy negatív élmények hatására félelem alakul ki a vízhez kapc­solódóan. Ilyenkor sem­mikép­pen sem helyes eről­tetni az úszást, sokkal jobb, ha szép fokozatosan szok­tatjuk a gyereket a vízhez.

uszas_gyerek1

Az úszás, mint sport

Ha valaki szeretne versenysz­erűen úszni, általában alap­képzésen vehet részt az úszó­tan­folyamok után, amivel felkészítik őt a rend­sz­ere­sebb munkára. Az alap­képzés után van egy kiválasztás, hisz nem min­den gyer­mek alka­lmas arra, hogy úszó váljon belőle.

A koordiná­ciós képességek mel­lett, bizonyos fizioló­giai adottsá­gok, fejlesz­thető és nem fejlesz­thető tula­j­don­sá­gok is hoz­zájárul­nak ahhoz, hogy sik­eres lehessen gyer­mekünk ebben a sportág­ban. A gyerekek 9 - 10 évesen már kisebb versenyeken indul­nak, amiknek a fő célja nem is maga a verseny, inkább az, hogy újabb vonását is megis­mer­jék a sportág­nak, lássák, hogy nem csak edzések van­nak, hanem versenyek is.

Véd­jük ki a kellemetlenségeket!

A futószemölcs vírusa, a gyer­mekeknél hal­lójárat- és középfül­gyul­ladást okozó kórokozók, a kötőhártya-​gyulladás vírusa, a gom­ba­betegségek és has­menést okozó víru­sok lehet­nek a víz legveszé­lye­sebb fer­tőzé­sei. Ha az úszni tan­uló gyer­mek füle vagy szeme érzékeny a vízre, akkor a vis­sza­térő megfázá­sok és fül­gyul­ladá­sok is megke­serí­thetik az úszás élményét.

A kötőhártya-​gyulladás kialakulást csökken­thetjük, ha kön­nypótlót csep­pen­tünk a szembe a vízben leza­jlott pro­gramok végén. A hallójárat-​gyulladás ellen legjob­ban védekezni az úszás megkezdése előtt a fülbe csep­pen­tett parafi­no­la­j­jal lehet. Ma már többféle segédeszköz is létezik ezeknek a kellemetlen tüneteknek a kivédésére, érdemes besz­erezni őket!

Forrás: