Egyedül alvók is felismerhetik az alvási apnoe jeleit

Az alvászavarok szövődményeinek megelőzéséhez az első lépés, hogy az érintettek ismerjék a betegségüket. A következőkben a horkolást is okozó alvási apnoe felismeréséhez nyújtunk segítséget.

Alvási apnoe okai és következményei

Aki alszik, nem is tud róla
Az alvás közbeni légzéskimaradás tüneteit legtöbbször az alvótárs veszi észre: ő az, akit legszebb álmából riaszt párja hosszú légzéskimaradását megszakító, mély lélegzetvétele – ha nem menekült már korábban a hangos horkolástól a szomszéd szobába. Dr. Vida Zsuzsanna alvás specialista, a jóAlvás Központ főorvosának segítségével összegyűjtöttük azokat a tüneteket, amelyek alapján az egyedül alvók is felismerhetik a betegséget.

15-ből 1 felnőtt alvási apnoés
Az alvási apnoe során a felső légutak elzáródnak, a beteg nem kap levegőt. Ez az állapot hosszabb ideig, akár 45 mp-ig is tarthat, majd a beteg egy hangos, mély sóhajtáshoz hasonló hangot hallatva újra levegőt vesz. A légzéskihagyások egy éjszaka folyamán több alkalommal, óránként akár 30-szor is ismétlődhetnek. Azon túl, hogy az ismétlődő légzéskimaradások miatt a beteg alvása nem pihentető, az oxigénhiányos állapot számos súlyos következménnyel járhat – figyelmeztet dr. Vida Zsuzsanna. Az alvási apnoe ugyanis növeli a magas vérnyomás, cukorbetegség és a szívinfarktus, agyvérzés kialakulásának kockázatát.

alvaszavar-légzésszünet

Száraz száj, gyakori éjszakai kijárkálás
Az alvási apnoe jellegzetes tünete a horkolás, a horkolók pedig nyitott szájjal alszanak. Emiatt reggelre a száj nagyon kiszáradhat, enyhe torokfájás is jelentkezhet, ami folyadék fogyasztásával el is múlik. A másik intő jel, ha éjszaka sűrűn látogatjuk a mellékhelységet. A légzéskimaradás nyomást gyakorol a szívre, ez pedig kihat a vesékben a vizelet kiválasztását szabályozó hormon termelődésére, így a gyakori éjszakai vizelési inger is a betegség egy tünete lehet, habár ez inkább csak súlyosabb apnoe esetében jellemző.

Nem jó jel, ha fejfájással ébred
Az éjszakai hangos horkolás és a hirtelen, mély lélegzetvétel nem múlik el nyomtalanul, az alvási apnoe nappal is tüneteket okoz. Az érintetteknél az oxigénhiány miatt jellemző, hogy reggelenként gyakran ébrednek fejfájással, emellett extrém mértékű nappali fáradtság is jelentkezhet. „Mindenkinél előfordul, hogy szívesen ledőlne ebéd után, vagy munka közben elálmosodik, ettől még nem lesz valaki egyértelműen apnoés. Ha azonban a reggeli fejfájások állandósulnak, a nappali fáradtság tartós, vagy olyan mértékű, hogy akár beszélgetés, vagy munka közben is elalszunk, nehezebben koncentrálunk, akkor egyértelműen ajánlott kezeltetni a panaszokat.”

Alváslabor az otthonában
Az alvási apnoe kivizsgálásához szükséges a beteg alvását éjszaka nyomon követni.
Ehhez ma már nem minden esetben kell alváslaborba feküdni, a vizsgálat elvégezhető a beteg otthonában is. A készülék használata egyszerű, az alvást a műszer gyakorlatilag egyáltalán nem zavarja. „Az otthoni alvásvizsgálat során a kéz egyik ujjára tett pulzoximéter a szervezet oxigén ellátottságát és a szívfrekvenciát méri, a levegő áramlását pedig az orr elé helyezett érzékelővel regisztráljuk. Az adatokat a műszer tárolja, ezek letöltése és kiértékelése az alvásambulancián történik.”

Kezeléssel a szövődményeket is megelőzheti
Az alvási apnoe kezelése a légzészavar súlyosságától függ. Enyhe esetekben akár életmódváltoztatás, fogyás, orrspray használata is megoldást jelenthet. A nagyon súlyos esetekben az ún. pozitív nyomású légsínterápiát, vagy CPAP terápiát használjuk – magyarázza dr. Vida Zsuzsanna. A készülék jól záródó, és a beteg által jól tolerálható speciális anyagból készült orrmaszk, vagy orr-száj maszk segítségével folyamatos pozitív levegőnyomást biztosít a felsőlégutakon keresztül a tüdő felé, így segítve a szabad és akadálymentes légzést alvás alatt. A beteg alvása így zavartalanná válik, megszűnnek az éjszakai légzéskimaradások, felriadások és a betegség szövődményeként jelentkező egyéb panaszok.

Forrás: Jóalvásközpont