Mel Gibson már nem háborúzik?

Úgy tűnik, legalább az anyagi kérdésekben sikerült megegyezésre jutnia Mel Gibsonnak és feleségének, aki a színész állítólagos erőszakossága miatt adta be a válópert.

Hosszas viták után végre anyagi szempontból sikerült pontot tenni Mel Gibson és élettársa, Oksana Grigorieva kapcsolatára. Az orosz származású énekesnő tavasszal jelentette be, hogy szakít a színésszel, mivel az állítása szerint többször is bántalmazta, az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor két hónapos közös kislányukat a karjaiban tartotta, és a sztár még akkor is felpofozta.

Pert indított ellene, amelynek során azt vallotta, Gibson egy telefonhívás során sértegette őt, prostituáltnak nevezte és azt mondta, megérdemelte a verést. Később bizonyítékként egy hangszalag is előkerült, ám erről mindössze annyi derült ki, hogy a felvételen hallható férfi hangja "feltűnően hasonlít" Gibsonéra, de a nő kijelentéseit mégsem sikerült egyértelműen alátámasztani.

A színésznek még volt felesége is a védelmére kelt, mondván, Gibson sosem volt vele agresszív, így ha Oksanával szemben másképp viselkedett, abban bizonyára a nő is hibás. A színész barátai is hasonló véleményen voltak, igaz, ők eleve nem nézték jó szemmel ezt a kapcsolatot, és korábban felmerült, hogy szándékosan örömlányokat béreltek fel a Mad Max sztárjának, hátha ezzel elűzhetik mellőle Grigorievát.

dd3ms2vw

A páros a hét végén állapodott meg különköltözésük anyagi részleteiről, valamint közös gyermekük elhelyezéséről, bár arról sem az érintett felek, sem a bíróság nem adott részletes információt, hogy ez pontosan miben is áll, de a végső szót csak szerdán mondja ki a Los Angeles-i bíróság a jogerős határozatban. A vagyonjogi megállapodás nyílt tárgyaláson zajlik majd, így arról hamarosan az egész világ tudni fog, de a most 9 hónapos Lucia Anne-ről zárt ajtók mögött írják alá a papírokat.

Arról továbbra sincsenek pontos információk, hogy a három évi felfüggesztett börtönbüntetéssel zárult bántalmazási perben Gibson mennyire bűnös, korábban ugyanis kitartóan tagadta az ellene felhozott vádakat, végül saját bevallása szerint csak azért vallotta magát bűnösnek, mert így hamarabb lezárulhatott az ügy, és nem akarta további megpróbáltatásoknak kitenni a gyermekét.

Forrás: