Jeff Bridges és a zen

A nagy Lebowski című filmben játszott szerepét felelevenítve Jeff Bridges barátjával könyvet ír a zenről. A The Master (A mester) című kötet megjelenése novemberben várható.

Az Oscar-díjas színész és a könyv társszerzője, Bernie Glassman zen mester azt ígérték, hogy egyfelől az életről alkotott véleményüket, tapasztalataikat tárják az olvasók elé, másfelől természetesen a filmekről és a zenről is szó lesz a műben – közölte a Los Angeles Times online kiadása (latimes.com).

A könyvet a Penguin leányvállalata, a Blue Rider Press jelenteti meg. "A filmkészítés és az élet számos ponton mutat hasonlóságot egymással. Mikor az ember filmez, véges az ideje arra, hogy megvalósítsa, amit akar. Ez egy együttműködő, közösségi művészeti forma. Az ember más művészekkel dolgozik együtt, hogy valami nagyszerűt és szépet hozzon létre. És ez az életben is így van" – idézte a színészt a kiadó közleménye.

Jeff Bridges elárulta, hogy a filmezésben azt szereti, amikor megismerheti egy másik színész gondolatait, meg tudja vele osztani a készülő munka tapasztalatait, bensőséges kapcsolatba tud kerülni vele. "Az életre is így tekintek. Ezért szövetkeztem Bernievel, hogy beszámoljunk erről a csodálatos tapasztalatról, amit életnek hívnak" – fogalmazott.

jeffbridges_2

Glassman azt domborította ki: mindig is kedvét lelte abban, hogy új utakat találjon a zen létének bemutatására. Felfedte, hogy hosszú évek óta jó barátok Bridgesszel, és együtt kutatták, hogyan élhetnék a legjobban az életüket, a lehető "legfrissebb és legörömtelibb módon".

A 62 esztendős filmsztár és zenész nem titkolta: nagyon felvillanyozta, hogy megoszthatja a "bölcsességeit" másokkal. A nagy Lebowski, a Coen testvérek 1998-ban bemutatott fekete komédiája a rajongók körében kultfilmmé vált. Bridges "Dude" Lebowskit alakítja a filmben, akinek filozófiája az idők során valóságos "vallássá" nőtt ki magát.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: