Kávé – Mennyi az annyi és milyen hatással van a szervezetünkre?

Feketén, tejjel, cukorral, tejszínnel. A kávét sokféleképp lehet fogyasztani, az elkészítésének csak a képzelet szab határt. Az viszont tény, hogy a kávé az egyik leggyakrabban fogyasztott ital a világon, így nem csoda, hogy egy külön világnapot is kiérdemelt.

Szeptember 29-én ünnepeljük ezt a frissítő, vitalizáló italt, melyre ugyanúgy érvényes a mondás, mint minden egyéb finomságra: fogyasztása csak mértékkel ajánlott. De hogy ez pontosan mennyi és milyen hatással van a szervezetünkre?

„A kávé frissítő, élénkítő hatását a benne lévő koffein biztosítja. A koffein serkenti az anyagcserét, a szív-és agyműködést, légzést, növeli a vérnyomást és a pulzusszámot, fokozza az anyagcserét, a vizelet-elválasztást, tágítja a bőr ereit. Blokkolja fáradtságjelző, éberséget okozó anyag – adenozin hormon – hatását, valamint serkenti az adrenalin termelődését. Nem csoda hát, hogy élénkebbnek érezzük magunkat tőle, hiszen megszünteti az álmosságot, javítja a hangulatot, gyorsítja a gondolkodást. Napi 2-3 csésze kávé mellett fejti ki legtöbb jótékony hatását. Kerüljük a túl sok kávé, a túlzott koffein fogyasztást. Ahhoz, hogy túl tudjuk adagolni, több csészényi kávét kellene inni. gyénenként eltérő, hogy ki mennyire tolerálja a koffeint, de akár már 5-6 frissítő után is kellemetlen tünetek – mint például szédülés, hányinger, hányás, idegesség vagy rendellenes szívverés – jelentkezhet. Az sem mindegy, hogy mikor fogyasztjuk, érdemes az első kortyokkal várni mivel a szervezet kortizolszintje (a szervezetünk napi ritmusát szabályozó hormon, amelyről legtöbbször a stressz kapcsán hallhatunk) reggel 8 és 9 óra közt a legmagasabb. Ezért javasolt a kávéfogyasztást reggel 9:30 és 11:30 között megejteni, délután pedig 13:30 és 17 óra között ajánlott a kávészünet. Ébredés után már egy pohár víz jelentős lökést ad szervezetünknek” – mondta Tarnai Irén.

kávé

Fotó: 123rf.com

Reggeli kávé reggeli után

Sokan egy presszóval vagy egy tejeskávéval indítjuk a napot, amely gyakran a reggelit is helyettesíti, ám a szakember szerint éhgyomorra nem ajánlott a frissítő fogyasztása. Amellett, hogy a benne lévő csersav fokozza a gyomorsav-képződést, a felgyorsult szívverés miatt feszültebbé és idegesebbé is válhatunk, valamint a szénhidrát-anyagcserének sem tesz jót, mivel az elkészítéséhez használt tej vércukor-emelkedést okozhat. Ezért célszerű előbb elfogyasztani egy finom rostban gazdag reggelit, mely tartalmazza a teljes őrlésű gabonából készült kenyeret, kevés kenőzsiradékot, felvágottat, sajtot, valamint zöldséget, és utána pedig meginni a gőzölgő kávénkat.

Gondoljunk arra is, hogy nem csak a kávéban van koffein

A fekete és zöld tea, az energiaitalok, kóla, kakaó, csokoládé, sőt egyes gyógyszerek is tartalmaznak koffeint. Éppen ezért, mivel túlzott mennyiségben károsak lehetnek az egészségre, ezek fogyasztásánál is nagyon kell figyelni a mértékletességre, illetve a gyógyszerek alkalmazásánál javasolt konzultálni a szakorvossal. Mivel a koffeintartalmú anyagoknak vízhajtó hatásuk van, ezért minden esetben jó, ha kávénkat vízzel kísérjük, hogy ellensúlyozzuk ezt a hatását.

„A kávénak számos más jótékony hatású összetevője is van, mint például antioxidánsok vagy a szervezet számára fontos tápanyagok. Kis mennyiségben jótékony hatással lehet a vérnyomásra, segít bizonyos májbetegségek megelőzésében, jótékonyan hat a hangulatunkra, serkenti az agyműködést, vagy épp a zsírégetést megfelelő mennyiségű mozgással kiegészítve. Ennek ellenére gyermekeknek, szív- és keringési betegségekben, alvászavarban szenvedőknek, magas vérnyomásúaknak nem ajánlott a fogyasztása” – tette hozzá Tarnai Irén.

Olvasd el ezt is!

Szüksége van egy kis szunyókálásra? A szakértők szerint igyon előtte egy csésze kávét – felfrissülve érzi magát, és kevésbé lesz álmos, amikor felébred.

Forrás: Napidoktor.hu