VV Vera fél a párbajtól!

Az Érzékeny lelkű nő a Kihívás után bevallotta Fecónak, hogy bár harcolni fog, mégis nagyon tart a vasárnapi Párbajtól.

Vera ismét maga ellen fordította lakótársait ugyanis nem tudta elviselni, hogy lefekvéskor a többiek még három percig röhögcséltek, amikor ő már aludni akart volna. Leginkább Kingával sikerült összeszólalkoznia, a vita végén pedig az Érzékeny lelkű nő inkább kiment a nappaliba aludni.

Reggel Hajdu Steve és Magyar Attila érkezésével elindult a szokásos napi próba. Kinga még mindig ki volt akadva, amiért ő kapta a szolgáló szerepét, Attila pedig még a tömegverekedős jelentet is szerette volna úgy rendeztetni a profi színészekkel, hogy neki ne kelljen közvetlen közelségbe kerülnie Verával. Az Összeférhetetlen srác egyébként addig húzta Verát cinikus vicceivel, míg a lány sértődötten kivonult a próbáról. Meglepetésre egyébként még az Érzékeny lelkűhöz legközelebb álló Fecó sem értett egyet Verával, a riportszobában elmondta, hogy barátja sokszor túlzásokba esik.

A Villalakók végre megkapták a szövegkönyveket, ezért pedig két játékos is kiakadt. Kinga és Attila nem tudta elfogadni a rájuk osztott szerepeket, emiatt hosszú időre leállt a próba. Hosszas vita után Eszter mondta ki végre a valóságot, a Karrierista lány kifakadt, hogy bejött hozzájuk két szakmájában elismert ember, akik erejükön felül próbálnak kihozni valamit belőlük, ennek ellenére pedig van, aki nem képes normálisan dolgozni. Később mégis összeállt a társulat, és egy jól sikerült gyakorlással sikerült zárni a próbát.

Egy igazi színház nem működhet színházi újság nélkül, a játékosok ezért cikkeket írhattak a próbák alatt megélt élményeikről. Meglepetést nem okoztak a Villalakók, mert Attila, Vera, Kinga, Seherezádé és Eszter is vitába keveredett az általa, vagy róla írt cikkek miatt.

A Kihívás előtt Attila, Csaba és Vera is biztos volt abban, hogy meg fogja kapni Esztertől a zöld kendőt. A Karrierista lány sokkolta beszédével lakótársait, mielőtt Verát jelölte meg ellenfeleként. Az Érzékeny lelkű nő később Fecónak bevallotta, úgy remeg a Párbajtól, mint egy kocsonya.

Forrás: