Rákos megbetegedéseket gyógyító gombák

Gombák segítségével gyógyult meg egy 11 éves daganatos kislány – a gyógyító módszerről beszélgettek a Reggeli műsorában.

2006-ban életmentő műtétet hajtottak végre egy kislányon, akit egy nehezen kezelhető helyen lévő agycisztával operáltak meg. A diagnosztizálást követően 24 óra múlva már a műtőasztalon volt a gyermek – mondta Baranyi Gábor, a kislány édesapja. A rákos elváltozások egyik jóindulatú változatával kezelték a 11 éves kislányt, ám ez az elváltozás nagyon kritikus helyen bújt meg, a hipotalamusz mellett. A műtétet követően a kontrollvizsgálatok kimutatták, hogy a ciszta továbbfejlődött. Gyermekük érdekében a család mindent megtett, különböző alternatív gyógymódokat próbáltak ki és így jutottak el a gyógyító gombákhoz, amelyek alkalmazása eredményesnek bizonyult.

A gombák alkalmazásával a kislány közérzete, vitalitása jelentő mértékben javult. 2011-ben a vizsgálatok kimutatták, hogy a ciszta térfogata csökkent és meszesedés jelentkezett rajta, amely a ciszta pusztulását jelzi.

Dr. Varga Gábor, hatóanyag-kutató elismeri a gombák gyógyító erejét. A szakértő elmondása szerint több kutatással már alátámasztották a gombák hatásosságát, illetve klinikai onkológusok bizakodva írnak az alternatív gyógymódról, mivel a gyógygombák alkalmazásával jelentős remissziót mutatnak a kezelt rákos esetek.

Japánban végzett klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a tumortípusok túlnyomó többségében kemoterápia együttes alkalmazásával a hatóanyagok tumorellenes hatása tovább növelhető. A tapasztalatok és klinikai tesztek azt mutatják, hogy a kemo- és sugárterápia káros mellékhatásait a gyógygomba kivonatok számottevően csökkenthetik. Dr. Varga Gábor hangsúlyozta, hogy a gyógymód kifejlesztése magyar kutatási eredményeken alapszik.

Az említett gyógygombák hatóanyagai (polysaccharidok) a daganattípusok legszélesebb skálájára alkalmazhatók és általános, átfogó védelmet nyújtanak. A gombák többféle hatóanyagot tartalmaznak, amelyek együttes hatása vezet a szervezet daganat-ellenes védekezőképességének fokozásához. A gyógygombák hatóanyagai nem csupán az immunrendszeren keresztül hatnak. A kezelés során a rákos sejtek elpusztulnak oly módon, hogy eközben nem tesznek kárt az egészséges sejtekben.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.