Nincsenek áttétek – Túl van a nehezén az Omega gitárosa

Nehéz évet tudhat maga mögött Molnár György Elefánt. Az Omega gitárosának tavasszal újult ki a rákja, a hosszú, küzdelmes időszak után viszont boldogabban indul az új éve, ugyanis a legutolsó vizsgálat jó eredményt hozott: nem alakultak ki áttétek a szervezetében.

Három év után újult ki Molnár György daganatos betegsége. Tavasszal meg kellett operálni, hetekig aggódott érte a családja, a zenésztársak, sikerül-e újból felépülnie. Nyáron lapunknak úgy nyilatkozott, nincs jól, de mindent elkövet gyógyulása érdekében. A Bors újra érdeklődött hogyléte felől, és nagy örömünkre már a hangján is érezhető volt, sokkal jobban van.

“Nem lehet összehasonlítani az állapotomat az elmúlt hónapokhoz képest. Még nem vagyok száz százalékban a régi, de az elmúlt hónapokhoz képest összehasonlíthatatlanul jobban vagyok, az erőm kezd visszatérni. Bízom benne, hogy a helyzet még sokat fog javulni” – kezdte. – “A műtét március 29-én volt, az áprilist és a májust végig feküdtem, júniustól kéthetente jártam kontrollra. Néhány hete egy radiológiai CT-vizsgálatot végeztek rajtam, kontraszt anyagot juttattak a testembe, és hála Istennek semmilyen áttétet nem mutatott ki a szervezetemben. Január elején kerül sor egy újabb ellenőrzésre” – mondta a zenész.

“A gyermekeim még kiskorúak, 14 és 16 évesek lesznek hamarosan. A kisebbik hatosztályos gimibe, a nagyobbik nyelvi előkészítőre jár, egyszerre fognak érettségizni. A lányom pedig már megajándékozott egy tündéri kisunokával, Bulcsúval. Őt már sikerült zeneileg megfertőznöm, nemrég gitároztam neki, majd kapott a nagymamájától egy hangszert, azóta nem hajlandó letenni. Állandóan azzal és egy kalappal a fején közlekedik. Tavaly július 7-én született, nemrég múlt egyéves, úgy is hívom, hogy 007-es. A családunk szeme fénye” – mondta boldogan a büszke nagypapa.

Az örömhír természetesen jó értelemben rányomta a bélyegét a szeretet ünnepére is, végre aggodalom nélkül töltötték ezeket a napokat, és a pozitív eredmények tudatában nyugodtabban áll az új évhez is.

“Boldogan telt a karácsony, együtt ünnepeltünk a feleségemmel, a fiaimmal, a lányommal. Egyedül a kisunokám hiányzott a családi összejövetelről, mert sajnos lebetegedett. Nagy sütés-főzés volt, mint ahogy ilyenkor mindenhol szokás. Szeretnék még legalább negyven új évet!” – fogalmazott az Omega gitárosa.

Molnár György az augusztusban megrendezett Omega fesztiválon, Őriszentpéteren lépett utoljára színpadra. Betegsége miatt különösen megterhelő volt számára. Nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, ugyanis ott végérvényesen lezárta a zenekar hatvanéves pályafutását.

A rajongóknak is meg kell értenie, hogy ez egy végleges állapot. Miután hárman meghaltak – Benkő László, Mihály Tamás és Kóbor János – a zenekarból, lehetetlen őket pótolni.

A folytatásért KATTINTS IDE!

Olvasd el ezt is!

Gyász – Kóbor János nem tudott megküzdeni a COVID-dal

Forrás: Napidoktor.hu