Lámpa, de mégis fa!

Különös, napenergiával működő utcai lámpákat tervezett egy koreai cég. Az eredetileg egy biennálén bemutatott világítótestek nemcsak energiatakarékosak, de teljesen a környezetbe is illeszkednek.

Elsősorban a Design Biennálénak helyet adó koreai Gwangju városának tereire, utcáira képzelték el a tervezők az úgynevezett KiBiSi sTREEt lámpákat, melyek, amint a nevük is jelzi, olyan hatást akarnak kelteni, mintha fák (trees) lennének.

A motivációt az adta, hogy üdítő módon átalakítsák a városképet. Egy teljesen újszerű és egyedülálló képet kapna ezektől a világítótestektől a városközpont, melyek közül néhányat a tervek szerint még hintákkal is felszerelnének.

lámpa

A KiBiSi lámpák külseje ugyanis – a lomb hiányától eltekintve – valóban olyan, mint egy fa, amelynek van néhány erősebb ága, és akár hintát lehet akasztani rá, ha éppen játszótérre kerül.

Ebből következik, hogy ezeken a “városi bútorokon” változtatni is lehet. A környezetbarát darabok nemcsak üdítően hatnak a megszokott utcai környezetben, alkalmazkodnak az adott helyszín elvárásaihoz, még ülőhelyeket is kínálnak.

Árnyékot adó, lombos változatok is vannak és akár az igazi fák, méret szerint választhatók. A tervezők arra törekedtek, hogy a “falámpák” minél jobban beleilleszkedjenek az adott környezetbe, a különleges igényeket is figyelembe veszik.

Forrás: