„Ne parázz, sokkolj!” – avagy újraélesztés defibrillátorral

Baláék túszként tartották fogva Győrfi Pált, de csakis nemes cél érdekében! Így indul ugyanis az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) legújabb, „Ne parázz, sokkolj!” című szórakoztató edukációs videója, amelyet az újraélesztés közelgő világnapja (október 16.) alkalmából mutattak be.

A társadalmi célú kisfilm – amelyben a Valami Amerika színészei mellett a mentők szóvivője is fontos szerephez jut – a nyilvánosan elérhető defibrillátorok használatáról szól.

Magyarországon a hirtelen szívhalál a vezető halálokok közé tartozik, ráadásul az ilyen esetek többsége közterületen következik be. Országszerte mintegy 1500 defibrillátor érhető el nyilvános helyen, használatukkal 6%-ról akár 74%-ra is növelhetjük a sikeres újraélesztés esélyét, ha időben merünk és tudunk cselekedni. Erre azonban egyelőre jó, ha tízből hárman vállalkoznánk. A mentőalapítvány felmérései szerint félünk tőle, laikusként bonyolultnak érezzük ennek az amúgy könnyen kezelhető eszköznek a használatát.

Fotó: OMSZA

Kisfilmünk célja elérni, hogy bátran cselekedjünk. A mentők kiérkezéséig merjük használni a nyilvános helyeken − benzinkutakon, bevásárlóközpontokban, pályaudvarokon − kihelyezett defibrillátorokat, hiszen ezek az eszközök az átlagember számára is könnyen kezelhetők. Egy gépi hang végig egyértelmű utasításokat ad, egyszerűen nem lehet elrontani. Ha Baláéknak sikerült, bármelyikünknek menni fog, ez a kampányunk legfontosabb üzenete” –  mondja dr. Czakler Éva mentőorvos, az OMSZA alelnöke.

A „Ne parázz, sokkolj!” az OMSZA Bala-sorozatának immár harmadik epizódja, az első rész témája szintén a laikus újraélesztés volt. 5 évvel ezelőtt Bala (Csuja Imre) arra tanított meg minket, hogyan mentsünk életet csak a mellkas nyomásával, levegőbefújás nélkül. Több, mint másfél milliós nézettsége mellett dokumentált esetek bizonyítják az akkori kampány hatékonyságát, amelynek köszönhetően az edukációs filmben látottak alapján sikerült megmenteni valakinek az életét. A film hatására a mai napig a Bee Gees Stayin’ Alive című slágere jelent sokunknak támpontot a mellkaskompresszió helyes ritmusához.

Idén a nyilvános defibrillátorok egyszerű, de életbevágóan fontos használatát mutatja be az OMSZA kampánya, hiszen az esetek döntő részében a mellkas nyomása és az életmentő sokk leadása együtt ment életet.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.