Lisa Marie Presley halálát szívmegállás okozta – Meg lehetett volna menteni?

Sokakat megdöbbentett, hogy mindössze 54 éves korában elhunyt Lisa Marie Presley. Priscilla és Elvis Presley lányának halálát szívmegállás okozta – annak alapján, ami eddig kiderült. De mit jelent ez pontosan?

Szívmegállás következtében január 12-én meghalt Lisa Marie Presley, énekesnő és dalszövegíró, miután összeesett kaliforniai, Calabasas-i otthonában. Már nem lélegzett, amikor a mentők megérkeztek.

Az Associated Press szerint az orvoscsapat kardiopulmonális újraélesztést (CPR) végzett rajta, melynek következtében állítólag visszanyerte a pulzusát és mutatott életjeleket, később azonban a kórházban meghalt. Nem világos, mi okozta Lisa Marie Presley szívmegállását.

A legfrissebb hírek szerint genetikai hiba is állhatott a háttérben, Elvis Presley anyai nagyszülei ugyanis rokoni kapcsolatban álltak egymással – unokatestvérek voltak. A genetikai rendellenesség a későbbi generációknál is komoly gondot okozhatott, hiszen Elvis édesanyja, Gladys 46 esztendősen halt meg, az ő testvérei szintén, szív- vagy tüdőbetegség miatt, míg maga a rock and roll királya 42 évesen, szívrohamban. A degeneratív rendellenesség mindannyiuknál jelen lehetett – mindennről Sally Hoedel, az Elvis: Destined to Die Young című kötet szerzője is írt korábban.

Lisa Marie Presley

Fotó: 123rf.com

Mi pontosan a szívmegállás?

A szívmegállás a szívműködés, a légzés és a tudat hirtelen elvesztése – a szív elektromos rendszere leáll.

A szívmegállásnak számos oka lehet. Ilyen például az aritmia vagy a szabálytalan szívritmus, a kardiomiopátiák (szívizombetegségek), a billentyűproblémák és a koszorúér-betegség – mondta el dr. Rigved Tadwalkar orvos, a kaliforniai Santa Monica Providence Saint John’s Egészségügyi Központ kardiológusa.

„A leggyakoribb ok a szív elektromos meghibásodása, amely a szív alsó kamráiból fellépő gyors és szabálytalan szívverés következtében jelentkezik” – tette hozzá.

Amennyiben ez bekövetkezik, a szív nem képes hatékonyan pumpálni a vért olyan, létfontosságú szervekbe, mint az agy, a tüdő és a vesék. S ha a szívműködés nem áll helyre azonnal, a szívmegállás halálos lehet.

A CPR az agy szempontjából létfontosságú

A kardiopulmonális újraélesztés, azaz CPR egy életmentő eljárás, melyet a szív hirtelen leállása esetén nyújtanak. „A kompressziók segítenek fenntartani a vér áramlását a testbe, mivel a szív ezt nem képes önmagában megtenni” – mondta Tadwalkar.

Agyunk az állandó oxigénellátásra támaszkodik – a véráramlás elvesztése azonnal megszakíthatja az agyi tevékenységet és eszméletvesztéshez vezethet. A szívleállás megfoszthatja az oxigéntől az agyat és súlyos sérüléseket eredményezhet benne.

Életmentés - defibrillátor6

„Ilyen helyzetekben a szervi működési zavarok maradandóak lehetnek, különösen akkor, ha az újraélesztést nem végzik el időben” – hívta fel a figyelmet a szakember.

Amennyiben szervkárosodásról van szó, az orvosok leginkább az agy miatt aggódnak: az anoxikus agysérülés ugyanis visszafordíthatatlan a huzamosabb ideig tartó oxigénhiány miatt. Az újraélesztés tehát, azzal, hogy fenntartja a vér áramlását az agyba, az utóbbi működését is megmenti.

Hogyan adjunk kardiopulmonális újraélesztést (CPR)?

Az újraélesztéshez percenként 100-120 mellkaskompressziót szükséges elvégezni. Dr. Rigved Tadwalkar hangsúlyozta: a mellkaskompressziót két kézzel, a mellkas közepére helyezve végezzük. A nyomások mélysége 5 centiméter legyen. Ha azonnal – ideális esetben néhány percen belül – adnak egy embernek újraélesztést, az drámai mértékben javíthatja a szívleállás utáni túlélés esélyét.

Az újraélesztés mellett a defibrillátor képes sokkokat leadni a szívben, ami perceken belül segít helyreállítani a normális szívritmust. Míg a pontos túlélési statisztikák a helyzettől függően változhatnak, a CPR megduplázhatja vagy megháromszorozhatja a bajba jutott személy túlélési esélyét” – hívta fel a figyelmet dr. Tadwalkar.

Nem szabad tehát késlekedni, ha valakin segíteni kell!

Olvasd el ezt is!

Elvis Presley szívbeteg volt a DNS-vizsgálat szerint

Forrás: Adrina - napidoktor.hu