Máris jön a negyedik COVID-oltás?

A CDC zöld utat adott a negyedik COVID-vakcinának az immunhiányos amerikaiak számára, ezzel az emlékeztető oltás és a teljesen beoltott fogalommeghatározások elmosódnak.

A CDC jóváhagyta a negyedik COVID-19 vakcina beadását a legyengült immunrendszerű felnőttek számára a csökkenő immunitással kapcsolatos aggodalmak közepette. Ugyanakkor egyes gyógyszergyártó cégek már az összes állampolgár számára emlékeztető oltást adnának, évente legalább egyszer – számol be a Bitcoinbazis.hu.

A mérsékelten és súlyosan legyengült immunrendszerrel rendelkezők összesen négy oltást kaphatnak, beleértve a kezdeti két oltást, egy plusz adagot, majd egy újabb emlékeztetőt – közölte az amerikai járványügyi és megelőzési központ (CDC) kedden frissített útmutatójában.

Fotó: MTI/Rosta Tibor

Az immunhiányosok kaptak először engedélyt a vakcina emlékeztető oltására még augusztusban, majd az amerikai egészségügyi hatóságok ezt követően további adagokat hagytak jóvá például a 65 éves és idősebb korosztály számára.

Az immunhiányosok esetében azonban a CDC a harmadik oltást “kiegészítő adagnak” minősíti, amely ugyanazt a vakcinamennyiséget használja fel, mint az előző kettő, míg a kedden jóváhagyott negyedik oltást “emlékeztető” oltásként definiálja. A negyedik adag csak fele annyi mennyiséget tartalmaz.

Oltsunk évente?

A módosított irányelvek nem sokkal azután születtek, hogy az amerikai egészségügyi ügynökségek engedélyezték a különböző vakcinák keverését. A lépés lehetővé tette, hogy azok, akik az első oltás során egy adott márkát kaptak, egy másikat választhassanak az emlékeztető oltáshoz, ami azt jelenti, hogy például aki a Moderna vakcináját kapta, az emlékeztető oltásként a a Pfizer-BioNTech-et is választhatja.

Az emlékeztető oltásokról szóló vita akkor kezdődött, amikor olyan adatok láttak napvilágot, amelyek szerint a vakcina által kiváltott immunitás idővel drasztikusan csökken, ami azt sugallja, hogy további adagokra van szükség a hosszan tartó védelem biztosításához. Mivel azonban az emlékeztető oltásokat mára hivatalosan is jóváhagyták az amerikaiak egyre szélesebb csoportja számára, a teljesen beoltott pontos definíciója lassan megszűnik.

Szeptemberben Anthony Fauci, a Fehér Ház Covid-tanácsadója elismerte, hogy a jövőben valószínűleg szükség lesz egy emlékeztető adagra ahhoz, hogy egy amerikai teljesen beoltottnak minősüljön – ezt a múlt héten Rochelle Walensky, a CDC igazgatója is megerősítette, aki megjegyezte, hogy “a teljesen beoltott definícióját az emlékeztetők miatt talán frissítenünk kell”.

MTI/Krizsán Csaba

Mivel az immunhiányos felnőttek már jogosultak a negyedik oltásra is, és az amerikai egészségügyi tisztviselők egyre gyakrabban beszélnek a további adagok szükségességéről, egyes nagy gyógyszercégek azt jósolják, hogy folyamatosan szükség lesz az ismétlésre és a Moderna elnöke, Noubar Afeyan kedden úgy fogalmazott, hogy a vállalat oltása “éves emlékeztetőre szorulhat”.

Afeyan – aki nemrégiben került be a tekintélyes Forbes 400-as listájára a Moderna pandémiás nyereségén felbuzdulva – nem az első nagy gyógyszergyár vezetője, aki véget nem érő ismétlő oltások sorozatát javasolja. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója még áprilisban vetette fel az éves újraoltás ötletét.

COVID – Aki nem kapott oltást, ismét megfertőződhet

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.